Az információs pont arra fog szolgálni, hogy összegyűjtse az összes, szabad szálláshelyet, illetve humanitárius segélyt illető információt az ukrán háborús menekültek számára. Ugyanígy jelentkezhetnek itt Kassa lakosai is, akik szabad helyeket tudnak felkínálni számukra. Minderről Eudard Buraš miniszterelnöki tanácsadó informálta a sajtót.

További hírek szerint, amennyiben szükség lesz rá, Kassán is sátortábor létesülhet. Errol jelenleg a városi válságstáb tárgyal. Jaroslav Polaček főpolgármester elmondása szerint a város az állami szervekkel együttműködve készen áll arra, hogy Kassából logisztikai és humanitárius központot hozzon létre. A válságstáb kijelentése szerint a város rendelkezik olyan szabad területtel, ahol egy 28 ezer négyzetméternyi területű tudnának felállítani, szükséges ideig pedig még élelmiszer ellátást is tudnának biztosítani.

A krízishelyzet okán a városvezetés március 2-ára rendkívüli ülést hívott össze. Az ülés fő témája azon pénzforrások elkülönítése lesz, amelyekből a menekültek elszállásolásának költségeit fogják fedezni. Polaček hozzátette, hogy ezen intézkedések meghozatala mellett természetesen a kassai lakosok biztonságát tartja a legfontosabbnak. Ennek okán növelték a városi rendőrség jelenlétét is a belvárosban, valamint a fontosabb közlekedési csomópontokon is. A városi rendőrség munkáját az állami rendőrség is segíti.

Emellett Kassa megye segédkezett 49 gyermekotthonban lakó gyermek Felsőnémetiből Felsősomba (Drienica) való szállításánál az eurobus autóbusz társasággal együttműködve. A fiúk az egészen Lviv-ből jöttek, éjszakát a határátkelőn töltötték, de most már biztonságban vannak és ideiglenesen a Szalézi rend tagjai gondoskodnak róluk, majd új otthont keresnek nekik.

Forrás: Denník N, Korzár