Kassán az Alsó kapu előtti téren, a Tudományos könyvtár előtt este 6 órakor több mint 2 000 ember jelent meg, köztük Jaroslav Polaček, a város főpolgármestere, valamint Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke is – hogy így is kifejezzék együttérzésüket az 1 éve meggyilkolt tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová brutális tragédiáját illetően. 

A kassai megmozduláson a városban szolgálati úton tartózkodó Andrej Kiska államfő is megjelent, aki  a meggyilkolt Martina édesanyjával, Zlatica Kušnírovával együtt gyújtott gyertyát a mártír fiatalok kassai emlékhelyén, majd a jelenlévőkkel együtt 1 perces néma csenddel adóztak emléküknek.
Az államfő az Alkotmánybíróságon folytatott megbeszélése után már délután a következőket nyilatkozta a sajtónak:
„Meg akarom dícsérni a nyomozókat és a rendőrséget, mert a gyilkosokat minden valószínűség szerint elfogták, több mint valószínű már tudjuk, hogy ki volt az a gyilkos, és valamit sejtünk a megrendelők minimum egyikéről, aki az egész gyilkosság mögött állt. Természetesen mindnyájan azt kívánjuk, hogy leplezzék le azokat az összefonódásokat is, amik e mögött a gyilkosság mögött köttettek.” – majd  azt is hozzátette, megérti, hogy a nyomozó szerveknek időre van szükségük, de nekik is meg kell érteniük, hogy a másik oldalon mi is mindenre várjuk a választ, mert még mindig sok a megválaszolatlan kérdés.

“A legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy valaki megölheti őket” – ezt már Martina édesanyja mondta a színpadról a közönségnek, hozzátéve azt is, hogy ők a mi ártatlan gyerekeink voltak. Meg kell tisztítani ezt a maffia államot!

#Allforjan most Kassàn

Uverejnil používateľ Ami Kassa Štvrtok 21. februára 2019

A kassai megmozdulás első szónoka, Konštantín Čikovský újságíró Andrej Kiska államfő jelenlétére utalva máris leszögezte, hogy ő sem tökéletes, de azzal a szégyennel, amit adóügyben el kellett viselnie, már megfizette az adót. Ne higyjük el, hogy mindenki rossz, még ha valaki alattomos célzatossággal Bašternákhoz akarja hasonlítani – figyelmeztetett Čikovský. Egy másik szónok, Juliana Sokolová tanár és költő az utóbbi időszak olyan történéseire hívta fel a figyelmet, ami a Speciális ügyészségen a Kováčik ügyben kialakult, de szólt azokról a törekvésekről, amik Ficót arra sarkalhatták, hogy induljon Alkotmánybíróság elnökének posztjáért és további más ügyekről, köztük a mezőgazdaságban történő visszaélésekről is. 
A tömeg vele és a tüntető gazdákkal egyetértve hangosan azt skandálta, hogy nem elég Matečná miniszter menesztése, többre van szükség. A több alatt ezúttal is a tisztességes Szlovákia megteremtésenek igényét hangsúlyozták. 
A parlament elnökének címezve a moszkvai útja miatt a transzparenseken ilyen feliratok voltak olvashatók: „Kapitán Danko, dumaj o sebe, nie o nás v Dume!”- vagyis magyarra fordítva: Danko kapitány, magadról dumálj a Dumában, ne rólunk!
Arpád Soltész, az ismert publicista arra kérte a jelenlevőket, hogy továbbra is maradjanak az igazságot kereső újságírók pártján, menjenek ki a terekre, ha a helyzet megkívánja, mert erre a rendőrüknek és az ügyészégnek is szüksége van, mint ahogy azt már megtapasztaltuk.
A kassai megmozduláson felcsendültek a báronyos forradalomkor született himnikus dalok is, az emberek megcsörgették a kulcscsomókat és a világító mobiljaikat is a magasba emelték, majd Daniel Pastirčák prédikátor zárszavára csendesedtek el.
A kassai megemlékezés és tüntetés az államhimnusz eléneklésével fejeződött be.