A koronavírus okozta világjárvány sokáig kétségessé tette, hogy a nemzetközi Art Film Fest 28. évfolyamát mikor rendezhetik meg Kassán. Nos, a helyzet normalizálásának köszönhetően Peter Gašparík, a nemzetközi fesztivál menedzsere bejelentette, hogy 2021.június 23-27 között megrendezik Kassán a filmszemlét. Közölte azt is, hogy a fesztivál megnyitója után, az első napon kerül bemutatásra a cseh rendező Martin Šulík: Muž so zajačím ušami (Férfi nyúl fülekkel) című lírai komédiája, mely a Varsói Filmfesztiválon már két díjat is besepert. A film főszereplője, Miroslav Krobot egy írót alakít, akinek írás közben olyan csodálatos nyúlfüle nő, amellyel az emberi gondolatokat képes meghallani – és így döbben rá arra, hogy a környezetében élők teljesen másként ítélik meg őt, mint ahogy azt eddig gondolta róluk. A film további fontos szerepeiben Zuzana Kronerovát, Borbély Aexandrát, Táňa Pauhovát, Zuzana Mauréryt és Oldřich Kaisert láthatjuk majd. A filmkedvelő kassai magyarok azt is remélik, hogy a cseh film Kassára utazó küldöttségében ott lesz Borbély Alexandra is, akik sokuk egyik legkedveltebb színművésznője és szeretnék már a városukban is köszönteni.

/sz/