A mai nap egy szomorú évforduló Kassa és egyben Magyarország történelmében is. 1941. június 26-án, nem sokkal 13 óra után dél-keleti irányból Kassa felett zárt kötelékben három felségjel nélküli, ismeretlen típusú kétmotoros bombázó repülőgép jelent meg. A város fölött egy kört írtak le, majd a Szent-Erzsébet-székesegyház fölé érve kioldották a bombáikat. Mindegyik gép 10 darab úgynevezett százkilós felgyújtós bombát hozott magával. Kassa északnyugati részére 29 bomba hullott. / Egy bomba feltehetőleg az egyik repülőgép bombavetőjének műszaki hibája miatt a Kassa melletti Enyicke községre esett./ A bombák komoly károkat okoztak a helyi Postapalotában, a tüzérlaktanyában, emellett számos lakóház is megsemmisült. A bombázásban 32-en meghaltak (köztük 8 katona és 7 postás). A támadásnak továbbá 60 súlyos és 220 könnyebb sérültje volt. Az anyagi kárt 1-2 millió pengőre becsülték.
Magyarország a váratlan provokációra válaszolva alaposabb vizsgálat nélkül még aznap bejelentette a hadiállapot beáltát a Szovjetúnióval, melyre másnap az országgyűllés is áldását adta. A magyar csapatok tehát a Harmadik Birodalom oldalán a Barbarossa hadműveletek keretében bekapcsolódtak a második világháborúba.
1945 után több verzió is felmerült arra nézve, hogy valójában ki bombázhatta Kassát. Először olyan nézet látott napvilágot, hogy a németek akarták így bevonni Magyarországot a háborúba. Aztán olyan nézet is terjedni kezdett, hogy a románok követték el a bombázást, mert ők már bekapcsolódtak a második világháborúba, míg Magyarország nem, tehát fennállhat a veszély, hogy esetleg elfoglalják Erdélyt. A cseh vagy jugoszláv támadás eshetőségét is felhozták, sőt egyesek a magyar önbombázás lehetőségét sem zárták ki. A történészek – noha százszázalékos bizonyítékokkal nem  rendelkeznek – valószínűnek a szovjet bombázást tartják, ráadásul úgy, hogy tévedésből dobták le Kassára a bombákat. A cél ugyanis a Kassától 30 kilométerre északra fekvő Eperjes lehetett. Ez a város akkor a német hadsereg által ellenőrzött szlovák területhez tartozott. Eperjesen működött a Wermascht egyik fontos híradós központja., amely számos géptávíró vonalat és egy nagy teljesítményű katonai rádióadót kezelt. Mivel Kassa és Eperjes városközpontja hasonlít egymásra és a két város nincs messze egymástól, navigációs tévedésnek tartják a történteket.

/szasz/