A Catching-up Regions elnevezésű iniciatíva 2015-ben indult el próbaszerűen Lengyelországban és Romániában. Szlovákiában Besztercebánya és Eperjes megye a részei.
A kezdeményezés lényege, hogy segítséget nyújt a megyei önkormányzatnak a középfokú oktatás minőségének növelésében, az innovációs környezet támogatásában, az invesztíciók felgyorsításában, valamint a marginalizált roma közösségek szisztematikus megsegítésében.
Az Európai Bizottság a Világbankkal való együttműködéssel, a Catching-up Regions iniciatíva keretén belül, próbál segíteni az ún felzárkózó régiókon, ahová Kassa megye is tartozik. A kezdeményezéshez a megye már 2018-ban szeretett volna csatlakozni, viszont az akkori kormány ezt megakadályozta.
„Még ha kevesebb időnk is van rá, az elkövetkezendő időszakot igyekezni fogunk teljes mértékben kihasználni arra, hogy lépéseket tegyünk az emberek életminőségének növelése érdekében a megyében. Kassa megyében hat kevésbé fejlett járás van. A Brüsszelből kapott milliókat így rengeteg lehetőségnél fel tudjuk használni. A mi prioritásunk többek között a középiskolákon való oktatás és fejlesztések támogatása, valamint a marginalizált roma közösségek körülményeinek javítása.” – nyilatkozta Rastislav Trnka megyeelnök.
A Catching-up Regions kezdeményezésnek köszönhetően az önkormányzat lehetőséget kap a szegénység vagy a szociális kirekesztés által fenyegetett társadalmi csoportok integrálására. Kassa megye községeiben él ugyanis az ország roma közösségének legnagyobb százaléka. 461 községből 221-ben él roma közösség. A kezdeményezésben való részvétel egy évre szól, de amennyiben a program folytatódik, meg lehet hosszabbítani. Amennyiben erre nem kerülne sor, a megyének más célokba is lenne lehetősége fektetni.
„Jelenleg az A Kassai Kerületi Önkormányzat gazdasági fejlődését elősegítő akcióterv befejezésén dolgozunk, amelynek november végéig kell elkészülnie. Ezt követi majd az elfogadása és a szerződés aláírása a Világbank, valamint az Európai Bizottság által. Ha minden a terv szerint halad, már januártól munkához láthatunk.” – tette hozzá Trnka.
Forrás: Kassa megye