Szlovákia németországi nagykövetsége a Szlovák Köztársaság megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tegnap ünnepi fogadást rendezett Berlinben. Az eseményen megjelent Sigmar Hartmut Gabriel Németország alkancellárja és egyben külügyminisztere, valamint a német gazdasági és közélet mintegy háromszáz jeles képviselője, akiket Peter Lizák szlovák nagykövet köszöntött.
Számunkra a találkozó fő értékét az jelentette, hogy ezúttal Kassa megye turisztikai látványosságait mutatták be, és felhívták a figyelmet a térség kínálta befektetési lehetőségekre is. A fogadáson jelen volt Jaroslav Trnka, Kassa megye új elnöke, aki elmondta, prioritást élvez az az igyekezet, hogy Németországgal – az Európai Unió legfejlettebb országával – megyei szinten is erősítsék a kétoldalú kapcsolatokat és a kölcsönösen előnyös gazdasági, fejlesztési együttműködéseket.
Kassa megye már nem ismeretlen a németek előtt. Ezen az ünnepi fogadáson is több olyan német személyiség jelent meg, akiket már elbűvölt a szepességi táj, a Szlovák-paradicsom természeti szépsége, de ugyanígy a Tokaji borvidék szlovákiai része is. Többen közülük már hosszabb időt töltöttek itt, vannak olyanok is, akiket több éves kereskedelmi kapcsolat köt ehhez a vidékhez. Kétségtelen, hogy turisztikai téren is bő itt a kínálat, hiszen ez a régió 18 olyan látványossággal rendelkezik, amit az UNESCO a világörökség részének nyilvánított. A kapcsolatok további fejlesztését az is előre lendítheti, hogy Kassa ás Köln között már rendszeres repülőjárat is van.
Sigmar Hartmut Gabriel, német alkancellár és külügyminiszter a fogadáson elismerően szólt arról, hogy az 1989-es események következtében a szlovákokban is feléledt a vágy az önrendelkezés kiharcolásáért és megteremtették az önálló államiságot. Szlovákia nélkül ma Európa sem olyan lenne, mint amilyen – jegyezte meg, de azt is kihangsúlyozta, hogy az Európai Unióban szükség van az együvé tartozás tudatának erősítésére. Konstatálta Németország és Szlovákia gazdasági kapcsolatainak fontosságát is, amihez mosoly kíséretében azt a megjegyzést is odafűzte: „Ha nem lenne Szlovákia, az utakon nem járnának német autók.”
/szasz, for.:Kosice region turizmus/