A kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola csapata  november 25 – 27 között immár 21. alkalommal vett rész a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium által rendezett Fizika Becslési Versenyen, – vagy ahogy azt Tóth Tamás igazgató úr a rendezvény méreteire utalva nevezte: a Kárpát-medencei diáktalálkozón. Azért is találó ezzel a névvel illetni a rendezvényt, mert a Kárpát-medence négy égtájáról azért érkeztek ide a diákok, hogy elsősorban a fizikai tudásukról adjanak számot, de e mellett a festményeikkel, szavalataikkal, énekeikkel is gazdagítsák egymást.

Az iskolánk minden kategóriában képviseltette magát: festészetben Weszelovszky Boglárka, szavalásban Sallai Erzsébet, énekben Berta Fanni tehetségében bízhattunk. A fizikában pedig Faber Levente, Fülöp Dávid és Gaboda László felkészültsége adta a reményt.

A pénteki megérkezés után elfoglaltuk a szállást, és indultunk a gimnázium épületébe. A Makovecz Imre által tervezett – templomra emlékeztető iskola, és a hajlított fagerendákból összeállított tető látványa lélegzetelállítónak bizonyult számunkra.

A rövid programismertetés után mindenki belefogott a feladatába. Míg a lányok megcsillogtatták művészkészségüket, addig a fizikus csapat a verseny első szakaszát teljesítette.  Este bemutatásra kerültek az otthon elkészített berendezések. A mi Van de Graaf generátorunk – az esős idő ellenére – sikeresen megállta helyét. Miközben a zsűri elemezte a gépeket, addig zajlott a lányok versenyének eredményhirdetése. Berta Fanni gyönyörű népviseletével és csodálatos énekhangjával az első díjat érdemelte ki. Sallai Erzsébet Gál Sándor Könyörgés című versének előadásával a második helyezést szerezte meg.

Nekik a verseny véget ért, de mi maradtunk, mert a fizika becslési verseny szombaton folytatódott. Hátra volt még 13 kísérleti feladat elvégzése, amelyeket csapatunk kivétel nélkül átlag feletti pontszámmal teljesítette.

Délután Dr. Vida József, az egri Eszterházy Károly Egyetem professzora tartott érdekes előadást, majd eljött a mindenki által várt barkácsoló délután, melynek keretein belül egy Tesla-tekercset kellett készítenünk, Szeder László tanár úr útmutatásai alapján. Miután megkaptuk az alkatrészeket, rendezetten fogtunk munkához. Míg Laci feszült idegekkel a szekunder tekercset készítette, addig Levi és Dávid létrehozta az áramkört. Amikor a „remekmű” elkészült, gyorsan kerestünk egy neoncsövet, melynek a felvillanása a feladat sikeres teljesítését jelentette. A berendezés működött! A zsűri lemérte a paramétereket, és pontozta az eszközt. Az esti eredményhirdetést ezek után mindnyájan feszült érdeklődéssel vártuk. Mikor a harmadik- és a második hely kiosztása után a zsűri elnöke kimondta azt a szót, hogy kassai – akkor már tudtuk, hogy az első díjat a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola csapata nyerte. Nagyszerű érzés volt ezt hallani és átélni.

Diószeghy Árpád