Ezüst minősítést ért el a kassai VOCES énekegyüttes a kétévente megrendezett nyíregyházi Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon.

Portálunknak az énekegyüttes egyik tagja, Gablyasz Andrea nyilatkozott az eseményről:

Cantemus quia cantare bonum est – énekeljünk, mert énekelni jó – hangzott fel Bárdos műve 1200 torokból, két év elteltével ismét a nyíregyházi Continental Arénában 2018.augusztus 20-án. A lenyűgöző fegyelmezettséggel lebonyolított gálaműsor zárta a XII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivált. A felsorakozott énekesek között ott álltunk mi is, a VOCES tagjai. Tulajdonképpen két éve határoztuk el, hogy vállaljuk ezt a megmérettetést és benevezünk, és végül meghívást kaptunk a rangos eseményre. A felkészülés utolsó fázisában csapatunk öt napon át Várhosszúréten “edzőtáborozott”, reggeltől estig próbáltunk, nyolcadokat ütemeztünk, rekeszizomra gyúrtunk, finomítottunk. Az egyhetes fesztivál keretén belül a versenyműsoron kívül két koncertet is adtunk, az egyikre a nyíregyházi zsinagógában került sor, egy magyar, egy argentin és egy dél-afrikai kórus társaságában. Egy másik estén pedig a gyürei református templom közönségét ajándékoztuk meg egy 40 perces hangversennyel. Ahány nap, annyi eufórikus boldogság!  A mindennapos közös éneklés, a hálás közönség, a megannyi pozitív visszajelzés megfelelően megalapozta a versenyre való felkészülést. A színpadra lépés sorrendjéről sorsolás döntött, így dőlt el, hogy éppen 11:45-kor következünk. 11:20-kor jött értünk a szervezők egyike, hogy átvonuljunk a “melegedőbe”. 11:35 kor jött be a következő szervező, és felsorakoztunk a Kodály-terem hátsó bejáratánál. 11:42-kor intettek, hogy indulhatunk a színpadra. Alig léptük át a küszöböt, a közönség óriási ovációval fogadott, egyértelműen tudtunkra adva, hogy szeretetben és szurkolásban nincs hiány. Már ez önmagában felejthetetlen volt! Produkciónkat 5-tagú és nemzetközi összetételű zsűri bírálta el, Szabó Dénes elnöklése alatt. Az volt számunkra a legfontosabb, hogy minden pillanatot megéljünk, az izgatottság ellenére kiélvezzünk minden hangot. Nagyszerűen éreztük magunkat a színpadon és úgy éreztük, hogy abban a pillanatban nem tudtunk volna szebbet vagy jobbat nyújtani, igazán beleadtunk mindent, szívünket, lelkünket. A verseny napján még egy különleges élmény várt ránk: éjszakai fürdőzés az Aquarius Élményfürdőben, ahol este 11-kor az egyik medencében megtartottuk az összkari művek próbáját. Újabb életre szóló élmény: Szabó Dénes, Kossuth-díjas karnagy, fürdőruhában vezényel a medencében éneklőknek, az őrületes visszhanggal felzengő záróakkordot követően pedig fejest ugrik a vízbe! A verseny kiértékelésére a másnapi gálán került sor, és a sorrendről itt is a szerencse döntött: egy nagy tálból húzták ki a fellépő kórus nevét. Mintha megéreztük volna: rögtön az első alkalommal a VOCES nevét olvashatta a teltházas aréna közönsége. Mi indítottuk el a gálaműsort, egészen hihetetlen volt! A fellépő kórusok jelképesen a fesztivál egy-egy támogatójának ajánlották műsorukat. Na és ezután derült csak fény a várva-várt eredményre. Itt tudtuk meg, hogy EZÜSTÖK lettünk! Nyíregyháza valóban különleges pontja lett a világnak erre az egy hétre, igazi Énekháza lett. A városban addig idegen emberek köszöntek egymásnak mosolyogva, mint akiknek közös titkuk van: kórusban tesznek szert örömre, boldogságra. Felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára! Ezúton szeretném megköszönni lankadatlanul értünk dolgozó karnagyaink, Ferencei Andrea és Hernán Alcalá munkáját, kitartását, türelmét. És természetesen minden énekestársamnak is köszönöm, hogy együtt vihettük véghez: Lukács Katalin, Svajko Ildikó, Gajdár Zsuzsa, Ferencei Boglárka (szoprán), Svajko Annabella, Hajas Méry (alt), Bodnár Ottó, Bodnár Attila, Juhász Jenő (tenor), Bodnár Attila, Kovács Gyula, Szabó György (basszus).

Büszkén csatoljuk tehát a nyíregyházi ezüstöt eddigi eredményeinkhez és újult erővel készülünk a 10 éves jubileumi koncertünkre, amely 2018. december 1-én lesz Kassán, a Ferencesek templomában. Mindenkit szeretettel várunk!