Az elmúlt évben hét kassai óvodában fejeződtek be olyan felújítási és korszerűsítési projektek, melyek célja az épületek energiahatékonyságának növelése volt. Ezek az épületek a város legkisebb lakóinak nevelését és oktatását szolgálják. Jaroslav Polaček, Kassa polgármestere aláírta azt a szerződést, amely alapján a Szlovák Innovációs és Energiaügynökség (SIEA) 763 785 eurót térít vissza a városnak – erre a jelenleg lezáruló ellenőrzés jóváhagyása után kerül sor.
A SIEA által meghirdetett pályázat célja az volt, hogy gyorsan és egyszerűen megvalósítható építési-technikai módosításokat, illetve technológiai fejlesztéseket támogassanak, melyek révén csökken az energiafogyasztás a középületekben. Ennek köszönhetően az érintett óvodákban ablakokat és egyéb külső nyílászárókat cseréltek, új termosztatikus szelepeket telepítettek és korszerűsítették a belső világítást.
„Örülök, hogy sikeresek voltunk az EU-s Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében kiírt pályázaton, amelynek célja az óvodáink energiahatékonyságának növelése volt. Ez lehetővé tette a Dénešova 53, Jaltská 33, Ovručská 14, Húskova 45, Miškovecká 20, Kežmarská 46 és Budapeštianska 3 óvodák felújítását. Több mint 15 700 négyzetméteren végeztünk munkálatokat. A város költségvetésébe csaknem 800 000 euró térül vissza, és évente további ezreket spórolunk meg az energiaszámlákon – ezeket az összegeket ismét az oktatás színvonalának emelésére tudjuk fordítani,” méltatta az eredményt a polgármester.
Az elmúlt évben az állami költségvetés hozzájárulásával együtt Kassa városa több mint 4,7 millió eurót fektetett be iskolai épületek felújításába. 2019 és 2024 között az iskolai infrastruktúrába történő összes beruházás összege megközelítette a 32 millió eurót, és az idei évben további kb. 6,5 millió euró beruházás van tervben.
A közelmúltban befejeződött a Mateja Lechkého 4 szám alatti, eddig kihasználatlan terek felújítása a KVP lakótelepen, ahol szeptembertől egy új, 20 fős óvodai osztály jön létre az MŠ Húskova 45 kihelyezett tagozataként. További korszerűsítések várhatók a Starozagorská 8, Postupimská 37, Bernolákova 16, Drábova 3, Ľudovíta Fullu – Maurerova 21, Bruselská 18, Postupimská 37 és a Hečkovo intézményekben. Készülnek a projekttervek is az energiahatékonyság javítására és az óvodai kapacitások bővítésére.
Lucia Gurbáľová alpolgármester szerint jelenleg zajlik a közbeszerzés a Kalinovská 9 óvoda épületének energiahatékonysági korszerűsítésére, amelynek értéke közel 2 millió euró. A projekt része az épület szigetelése, nyílászárók cseréje, LED világítás, fűtés korszerűsítése, akadálymentesítés és zöldtető kialakítása. A Bruselská 18 (kb. 459 000 euró) és a Postupimská 37 (több mint 382 000 euró) alapiskolák is felújítás előtt állnak, hasonló pályázat keretében.
Továbbá a város sikeres volt az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, csapadékvizek visszatartását és árvízvédelmet célzó pályázatokon is. A Bernolákova 14 és Povstania českého ľudu 11 óvodákban csaknem 188 000 euró értékben kezdődött meg zöldtetők kiépítése. „Kassa azon városok közé tartozik, amelyek a legjobb iskolákkal rendelkeznek Szlovákiában. Évről évre milliókat fektetünk abba, hogy még jobbak legyenek – és ez látszik is: tanulóink és pedagógusaink egyre inkább otthon érzik magukat ezekben az iskolákban,” tette hozzá Gurbáľová.
Pracu Eszter







