A Szivárványos menet szeptember 27-én 13:00 órai kezdettel a Fő utcán lévő Alsó Kapu színpadánál kerül megrendezésre.
„Ebben az évben a téma az LMBT (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek) mozgalmak története Szlovákiában és külföldön. “ – nyilatkozta Furiel Robert, a rendezvény igazgatója. Szerinte fontos kiemelni a mozgalmak évek óta folytatott törekvéseit a nem heteroszexuális identitással rendelkezők egyenjogúságának biztosítása érdekében. A szervezők ennek az egyenjogúságnak a fejlődését szeretnék bemutatni a történelem során, Szlovákiában és a világban egyaránt.

„Sokan külföldre mennek, hiszen ott könnyebb. Elfogadják őket és boldogan élhetnek a párkapcsolatban, amit nálunk az állam egyenlőre hivatalosan nem ismer el. Sajnálatos módon 20-30 évvel ezelőtt külföldön sem volt ilyen „rózsás“ a helyzet. Szeretnénk felhívni a résztvevők figyelmét arra, hogy ha mindenki ezekre a törekvésekre összpontosítana és ha közösen próbálnánk hatni a társadalomra, jobbá tehetjük a helyzetüket. “ – mondta Furiel.

Az esemény további célja az az eszmény terjesztése, hogy Szlovákia keleti részén is fogadják el a nem heteroszexuális embereket. A szervezők feladatuknak tekintik olyan közösségek aktivizálását és bevonását is, amelyek a fővárostól messzebb helyezkednek el. Szeretnék támogatni, reményt adni a nem heteroszexuálisoknak,

hogy nincsennek egyedül.

Kísérő rendezvények: filmvetítés, megbeszélések, nonprofit szervezetek minivására, vagy az ismert queer party. A rendezvény során bemutatják az egyik első szlovák aktivista, Mátyáš Imrich kiállítását is, aki a homoszexuális kisebbség jogaiért harcolt.

2013:

A múlt éven először megrendezett szivárvány menet vegyes érzelmeket váltott ki a kassaiakban. Kassa első meleg felvonulásán több volt az ellentüntető, mint a meleg párti. Az ellenszenvesek három csoportra osztódtak. A leghangosabbak a „Kotleba” szimpatizánsok voltak akik a menetelő szivárványosokra olykor tojászáport zúdítottak. Egyiküket a rendőrség el is vezette. A másik nagyobb csoport oldalról figyelte a történéseket. Ők fütyüléssel nyilvánították ki az egyet nem értésüket a melegek iránt. Egypáran transzparensekkel felszerelve a katolikus hitvallásból kiindulva ellentüntettek. A melegek az alsó kapunál tartottak szónoklatokat, majd végig mentek a Fő utcán, egészen a Tabačka Kulturfabrikig, ahol egy afterpartival fejezték be szivárvány menetüket. A Tabačkához vezető utcákat a rendőri erők sokáig biztosították, hogy az ellentüntetők ide ne tudjanak bejutni.

(Bogi)