Szlovákiába szállítják Ilonkát, a Malév kultikus IL–18-asát, mely Győr mellett designerétteremként töltötte nyugdíjaséveit az abdai bazársor végnapjaiig. Leszerelése után tévéreklámban adták el az Elvis Szövetkezeti Kft.-nek, most a Légiközlekedési Kulturális Központ vette vissza, és adja kölcsön egy szlovákiai repüléstörténeti kiállításnak.

,,9000 méter magasan úszik a levegő óceánjában Moszkva felé a Malév első óriás repülőgépe 90 utasával. Alattunk Moszkva!” – közli a rádióriporterrel a gép parancsnoka.

,,Alig 3 órás száguldás után az IL-18-as begördül a Vnukovoi légikikötőbe. A turisták előtt feltárul Moszkva szépséges panorámája.” – dörögte 1960 nyarán a Filmhíradó.

A Malév a hatvanas évek óta repült ilyen gépekkel, melyek közül az egyik Győr környékéről pár nap múlva Szlovákiába kerül. Az IL–18-ast az Iljusin tervezőiroda fejlesztette ki a Kerozingozos blog szerint. 1957-ben szállt fel először, 1978-ig több mint 700-at gyártottak az Aeroflotnak és a szovjet blokk légitársaságainak. Katonai altípusok is készültek a Szovjet Légierő és Haditengerészeti Légierő megrendelésére, például szállítói, rádióelektronikai-felderítő feladatkörök lebonyolításához.

Naposcsibe-exportőr

A Malév első IL-18V-asa után hat V és egy D változat került Magyarországra – utóbbi 1967-ben, HA-MOI lajtromjel alatt. Ennek utolsó betűjéből származott a repülőtéri szlengben az Ilona, Szép Ilonka becenév. A sugárhajtású gépek megjelenése után a nyolcvanas években a légcsavaros Iljusinokat teherszállításra fogták be, rendszeresen szállítottak bábolnai naposcsibéket külföldre. Ilonka utolsó nemzetközi útjáról, Algériából 1989. január 25-én érkezett vissza, Gratzer Károly, a gép utolsó pilótája is ekkor vonult nyugdíjba.

A HA-MOI utolsó útján Ferihegyről Pápára repült, itt a szárnyait leszerelve a 83-as főúton és Győrön keresztül vitték Abda közelébe, a 85-ös és 1-es főutak csomópontjába. Itt szerelték össze, és a vendéglős vállalkozó, aki a királyi tévében lejátszott felhívásra jelentkezett, itt építette köré az Elvis-parkot (magát a gépet is beépítették egy étterembe).

A szállítás négymillió forintba került, és a Kisalföld úgy tudja, további negyvenmillió kellett ahhoz, hogy az Elvis Szövetkezeti Kft. étteremmé, 180 férőhelyes terasszá, kávézóvá és éjszakai bárra alakítsa a gépet. A kuriózum sorsát a Győr és Hegyeshalom között 1997-ben átadott autópálya pecsételte meg: elszívta az abdai bazársort és vele az Elvis-park vendégeit is. Pár évig az étterem még veszteségesen üzemelt, majd 2000-ben bezárták a repülőgéppel együtt.

Kassára szánják

2007-ben még Club Sky néven otthont adott néhány latin táncestnek, pálmafákkal, nádbútorokkal díszítették a 2008-as búcsúbuliig. Az épületből 2011-ben emelték ki, farokrészét és jobb szárnyát megcsonkították. Azóta a közelben várta, hogy sorsáról döntsenek. A lehetőségek közül felmerült az is, hogy a gép az M1-es autópálya egyik pihenőjében kezdhetne ,,új életet” ismét étteremként.

A HA-MOI lajstromjelű Malév IL–18-as gépet november 17-én szállítják Kassára, – adta a héten hírül a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK), mely a ferihegyi Aeropark repülőgép-múzeumot üzemelteti (az LKK decemberben 95 millió forintos állami támogatást kapott egy modern repülőmúzeum és látogatóközpont létrehozására a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren). A repülőgép törzse a BauTrans speciális trélerén hétfő este indul el Abdáról.

A repülőgép az LKK és a Kassai Repülőgép-múzeum között létrejött együttműködés keretében költözik a szlovákiai múzeumba. Az Il-18-ast Kassán fogják összeszereni, restaurálni, mely során visszakapja eredeti Malév festését. Fedélzetén egy magyar repüléstörténeti kiállítás várja majd a látogatókat.

„Az utóbbi tíz évben rendkívül rossz állapotba került repülőgép szét- és összeszerelésének, szállításának, valamint restaurálásának költségeit a szlovák fél vállalta magára,” – írja az LKK.

Az Iho.hu szerint a gépért cserébe a szlovákok az új ferihegyi látogatóközpont Tu-154-esének restaurálásában vesznek majd részt, az IL-18-as pedig, bár Szlovákiában állítják ki, továbbra is magyar tulajdonban marad.

forrás: Index.hu