Mint az ismeretes, a régi Kassa mértani középpontjában – az egykori városháza helyén – felépített színházban 1787- ben már kezdetét vette a hivatásos színjátszás, de német nyelven! Magyarul ezen a színpadon csak 1816-ban szólaltak meg először, köztük a mindmáig feledhetetlen színésznő- Déryné Széppataki Róza, aki első kassai szereplésének emlékeit egyebek mellett így örökítette meg a naplójában:
„Itt is nagy szívességgel fogadták a társaságot. Néhány úriháznál híva voltunk ebédekre, de engem nagyon meglepett, midőn az asztalnál felszolgáló inasoknak tót nyelven hallottam a rendeleteket kiadni; nemcsak az, hanem az is, hogy a nők is egymás közt tótul társalogtak. Engem a csuda fogott el annyira, hogy mint egy hülye bámultam reájuk. Bezzeg volt pányi Déricska. Én egyetlen szót sem értettem. De a piacon, ott meg már éppen nem tudtunk semmit sem vásárolni: ők minket, mi őket nem értettük. Az utcán egy magyar szót sem lehetett hallani. Az úriházaknál beszéltek, de igen hibásan és keveset. A férfiak szörnyű hévvel erősítették, hogy ámbár ők tótul beszélnek, de szívvel-lélekkel magyarok és nagyban fogják pártolni a magyar színészetet. Kilenc hétig voltunk ott és háromszorosan kaptuk ki fizetésünket.“
Vajon mennyire meglepő, hogy a századforduló Kassájáról Déryné ilyen állapotokat rögzített a naplójában?– kérdezem Sirató Ildikótól, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának vezetőjétől, aki a magyar színjátszás történetének az egyik legjobb ismerője.
Mindenekelőtt arra kell emlékeztetnem, hogy a századforduló környékén még nincsen nemzet. Vannak városi polgárok és van a nemesség. A nyelvet ekkor még nem tekintették fontos szempontnak. A nemesi családok hungaros tudatát a középkortól eredeztethetően az jelentette, hogy mindig is a magyar király alattvalójának tartották magukat. Hogy ki milyen nyelven beszélt, az teljesen indiferens volt. Egészen addig, míg a nemzeti mozgalom az identitás középpontjába nem emelte a nyelvet.
Kazinczy Ferenc és Batsányi János még Dérynéék előtt érkezett Kassára, tehát ők is hasonló nyelvi állapotokkal találkozhattak itt, és megismerkedve Baróti Szabó Dáviddal 1787-ben a Királyi-házban megalakították a Kassai Magyar Társaságot. Egy évvel később ez a triász adta ki a Magyar Museumot, ami valójában az első magyar nyelvű irodalmi lapnak tekinthető, sőt 1790-ben Kazinczy Orfeus néven a saját folyóiratát is itt adja ki. Kimutatható-e, hogy az ő alapozó munkájuk milyen hatást gyakorolt a későbbi színházalapítási mozgalomra?
Noha a magyar kultúrtörténet számára nagyon fontos az a kapocs, ami az elmélet-eszme és a gyakorlat között van, de mégis azt gondolom, hogy az 1810-es években a színházcsinálók ennek nem voltak a tudatában. Kassa számára természetesen nagyon fontos volt a késő-felvilágosodás kor, tehát nagyjából azok a századfordulós évek, amikor Kazinczy is itt volt és társaságot, lapot alapítottak. Tevékenységükkel tulajdonképpen programot adtak a magyar művelődésnek, a nyelvnek is, arra is ösztökélve, hogy intézményeket kell létrehozni.
Akár színházat is…
Igen, mert Kazinczynak is látnia kellett, hogy a színházat lehet eszközként is használni arra, hogy egyszerre sok embert elérjenek, méghozzá a művészet energiáival. Röpiratokat, meg különféle – ma tanulmányoknak nevezett írásokat – nagyon kevesen olvastak akkoriban, és még kevesebben írtak. Színházat viszont nagyon sokan néztek! Eleinte persze német színházat néztek a magyarok meg a szlovákok is, mert németül akkor mindenki beszélt. Igen izgalmas időszak lett viszont, amikor a német színház mellett Kassán megjelent a magyar hivatásos együttes – és volt lehetőség a választásra. A magyar lelkület ekkor mutatkozott meg először igazán. Kassán példaértékű volt színházügyben a városi polgárság és a megye összefogása.
De ezt nyilván megelőzte a magyar színházi társulat életrevalósága…
Ez egy új vállalkozás – mai szóhasználattal élve: új biznisz volt. A városi polgároknak úgy kellett játszaniuk minden nap, hogy a következő este is bejöjjenek a színházba. Ehhez vonzó programot kellett biztosítaniuk. Mindig hozzá kellett adni valamit, mindig egy kicsit többet, mindig valami újat is. Ezt főleg a húszas évek végétől kezdve csinálták igen jól Kassán, akkor, amikor a társulatot vezetését olyan nemes ember vállalta el, mint báró Berzeviczy Vince, majd később mások is.
Hogyan látja, mit köszönhet az egyetemes magyar színjátszás a kassai kezdeteknek?
A látványszínház nagy újítói az ezernyolcszáz huszas-harmincas években innen indultak a pályán. Először Pánza Mihály és aztán Telepi György voltak a kassai társulatnak a díszmesterei, akik a példát később más vidéki városokba és Pestre is elvitték. Mind a ketten nagyon fontosnak tartották a színjáték látványelemeit, amivel segíteni tudták a befogadást. Tehát ők nem voltak hívei a manapság olyan divatos üres térnek. A másik újító körnek tekinthetjük a koreográfus által színre állított táncjátékot. A magyar táncjáték megszületéséért Farkas József tette a legtöbbet. A nevét azért is ki kell emelnem, mert ő volt az első, aki verbunkos zenére színpadi koreográfiát készített. Ő és az őt követő társai már olyan fajta táncjátékokat hoztak színre, amelyek szöveg nélkül is érthetőek voltak. Ezek valójában cselekményes játékok voltak, tehát ezek az előadások nem pusztán szép táncok szép bemutatásáról szóltak. A zenés színjátszás szempontjából nagyon fontos volt Heinis József itteni tevékenysége, aki a korai operáink szerzői közé tartozik, a húszas évtized második felétől. Az első igazán operának nevezhető magyar művet a zenetörténet 1822-ből tartja számon, ez a Béla futása volt, Ruzicska Józsefnek a szerzeménye. A zenés színpad persze már korábban is létezett. Az úgynevezett énekes játékok mindig jelen voltak a vándorszínészek műsorán. Az egyik legismertebb és leghíresebb énekes ebből a korszakból Déryné volt, akit nem csak a kassaiak szerettek.
Kassa tudtommal első volt abban is, hogy színházi lapot is indított!
Amit Kazinczyék elindítottak a Magyar Museummal és az Orfeusszal, azt később a Csáky által megjelentetett Játékszíni tudósításokban fejlődött tovább. Ebben a lapban nyilván olyan színikritikák jelentek meg, amilyet a színház akart – merthogy ez a színháznak a lapja volt. Valójában a színház irányából volt egy marketing eszköz a közönség felé. A tudományos szemléletű, objektív kritika csak később, Pest-Budán indulhatott el, akkor amikor ezek az írások már a színháztól független lapokban jelentek meg.
Szaszák György
