A tartósan egészségügyi ellátásra szoruló betegek helyzetéről és problémáinak megoldásairól tanácskoztak annak a kerekasztal-beszélgetésnek a résztvevői, melyet a Páciensek Jogvédő Szervezete (AOPP) hívott össze, együttműködve a Kassa Megyei Önkormányzattal és Kassa városával. A rendezvény résztvevői kifejtették, nincs meg az egészségügyi rendszer és a szociális rendszer közötti folytonosság, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy gyakran az egészségügyi intézményekből kikerült időskorú betegek nem kerülnek be automatikusan a szociális rendszerbe, ami nem egy esetben tragédiához vezet. A megbeszélésen jelen voltak az egészségügyi biztosítók, és a Szociális Biztosító munkatársai, továbbá az egészségügyi ellátást és szociális ellátást biztosító intézmények munkatársai is.
Petr Kučera, a Páciensek Jogvédő Szervezetének elnöke kifejtette, az állam nem feledkezhet meg azokról az emberekről, akik hosszú éveken keresztül dolgoztak és fizették a járulékokat, most viszont ők maguk szorulnak az állam segítségére. A tájékoztatások szerint a kerekasztalon elhangzott megoldási javaslatokat elküldik Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszternek is. A jogvédő szervezet a jövőben további kerekasztal-beszélgetéseket tervez, olyan témákban, mint az egynapos egészségügyi ellátás, a megelőző orvosi vizsgálatok, az oltások és a gyógyszerellátás.
A Páciensek Jogvédő Szervezete 2001. április 11-én jött létre. Legfőbb projektjei közé tartozik az úgynevezett „tájékozott beteg” információs kampány, melynek keretein belül Szlovákia több városában is szakmai beszélgetéseket tartottak. Idén többek között Kassán, Eperjesen és Besztercebányán rendeznek hasonló beszélgetéseket. (mmi)