Képletesen szólva azt is mondhatjuk, hogy a színházszeretet vírusát kívánják a Kassán immár tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő Közép-Európai Színházi Fesztivál szervezői belénk oltani, hiszen a szeptember ötödike délutánján kezdődő rendezvénysorozatot a Nagyszombati Vándorszínház /Túlavé divadlo, Trnava/Rómeó, Júlia és vírus című, Jakub Nvota alkotta sajátos produkciójával indítják, mégpedig a Kassai Állami Színház és a zenélő szökőkút közötti téren. Este pedig a régi Kassa mértani középpontjába épített patinás színházépületben ezúttal a pozsonyi Nemzeti Színházból Jiří Havelka és kollektívájának az Elity címet viselő előadására kerül sor.
A 2018.szeptember 5-től szeptember 9-ig tartó fesztiválon naponta két előadást, tehát összesen tíz produkciót nézhet meg a színházkedvelő közönség. Ténai František fesztiváligazgató elmondta, a darabokat úgy válogatták össze, hogy azok most a személyiséget, az embert, az egyént helyezzék a figyelem középpontjába – méghozzá a különböző szánházi zsánerek nyújtotta lehetőségek egyedi megragadásával.
A magyar színházművészetet a kassai fesztiválon ezúttal a Soproni Petőfi Színház művészei fogják képviselni, akik szeptember 9-én, 17 órai kezdettel a Thália Színházban Henrik Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk című drámáját mutatják be Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész főszereplésével.
A Közép-Európai Színházi Fesztiválra most is nagyon várják a mindig sok egyedi színt hozó cseh és lengyel társulatokat. Az előadásoknak most is a kassai Állami Színház, a Thália Színház, a Bábszínház, valamint a Kaszárnya Kultúrpark ad helyet – és az idén első ízben az Úsmev mozi is, ahol a Robinson&Crusoe című kísérleti játékfilmet vetítik le.
/szaszák/
A Közép-Európai Színházi Fesztivál műsora:
5.september 2018 (streda)
17:00 – pred Historickou budovou ŠD Košice
Jakub Nvota: Romeo, Júlia a vírus
Túlavé divadlo, Trnava (SK)
19:00 – Historická budova ŠD Košice
Jiří Havelka a kol.: Elity
Slovenské národné divadlo, Bratislava (SK)
- september 2018 (štvrtok)
18:30 – Historická budova ŠD Košice
Aldona Kopkiewicz: Keby Pina nefajčila, tak by žila
Teatr dramatyczny im. Jerzego Szaniawskiego, Walbrzych (PL)
21:00 – Kasárne/Kulturpark
Ghost/Prízrak
Divadlo Štúdio tanca, Banská Bystrica (SK)
- september 2018 (piatok)
18:00 – Historická budova ŠD Košice
Martin Pollack: Americký cisár
Štúdio 12, Bratislava (SK)
21:30 – Kino Úsmev, Košice
Robinson&Crusoe
Premietanie experimentálneho hraného filmu
- september 2018 (sobota)
16:30 – Bábkové divadlo v Košiciach
Peter Palik: Hľadá sa snehuliak
Bábkové divadlo v Košiciach (SK)
19:00 – Kasárne/Kulturpark
David Zábranský: Herec a stolár Majer hovorí o stave svojej domoviny
Studio hrdinů, Praha (CZ)
- september 2018 (nedeľa)
17:00 – Divadlo THália
Henrik Ibsen: Keď sa my mŕtvi preberieme
Petőfiho divadlo, Sopron (HU)
19:00 – Historická budova ŠD Košice
Ferdinand vo Schirach: Teror
Národní divadlo Brno (CZ