Szerda éjjel 1:40 körül kezdett égni egy családi ház tetője a Kassa-vidéki járásbeli Jászómindszenten (Poproč), ahol egy háromgyerekes család tartózkodott. Az elérhető információk szerint a szomszédok különös pattogásra és füstre lettek figyelmesek, és amint kinéztek az utcára, rögtön észrevették, hogy a füst a házból jon. Azonnal felébresztették az alvó családot, majd segítettetek nekik kimenekülni az épületből. Időközben megérkeztek a szepsi, jászómindszenti és stószi tűzoltók is. Elmondásuk szerint kiérkeztükkor már égett a tető, a padlástérben található két szoba pedig már teljesen kiégett. A ház mögött egy fatartó és egy garázs is volt, amelyeket szintén elemésztettek a lángok.

Az előzetes vizsgálatok nem zárták ki, hogy a tűz éppen a fatartóban keletkezhetett, onnan terjedt át a garázsra, majd a ház tetejére. A sugárzó hő hatására a szomszédos ház ablakai és ajtajai is megrongálódtak, megrepedt rajtuk az üveg, valamint deformálódtak a kereteik is.

A tűzoltóknak a tüzet csak szerda délelőtt 10 óra körül sikerült teljesen eloltaniuk. Ezt követően elmondásuk szerint a tetőt és a fedő fémszerkezetet is szétszedték. Hőkamera segítségével ellenőrizték a helyszínt és eloltották a rejtett tűzfészkeket is. Noha fenn áll a fatartóban szétszórt hamu kigyulladásának lehetősége, a tűz pontos okát egyelőre még vizsgálják.

A község polgármestere Ivata Komorová Hiľovská szerint a házban lakó család nem sérült meg, jelenleg rokonoknál vannak. A község pedig kész számukra segítséget nyújtani, ezért gyűjtést terveznek, melynek során vállalkozók és szervezetek hozzájárulását is várják majd.

A helyszínre az éjjel a rendőrök is kiérkeztek, akik dokumentálták az esetet, vizsgálatot azonban nem indítanak, tekintve, hogy személyi sérülés nem történt, valamint Lenka Ivanová szóvivő elmondása alapján a szakértő kizárta az idegenkezűséget is. A károkat előzetesen 50 ezer euróra becsülik.

Forrás, borítókép: Korzár