Csütörtök este nem mindennapi izgalmakban volt része a kassai Ballon Fiesta résztvevőinek. A levegőben kigyulladt egy hőlégballon. A pilóta kiértékelte a helyzetet, úgy döntött, hogy folytatják az utat. Szerencsére csak a hőlégballon alsó része égett és a láng magától kialudt. A hőlégballonok biztonsági okokból ellenálló anyagból készülnek. Akkor lett volna komoly vészhelyzet, ha a többi része is lángra kapott volna. Olyan esetben azonnal landolni kell. Bár így is alacsonyabban szálltak, de mégis szerencsésen eljutottak a kilátótoronyig. Senkinek sem történt baja.

Forrás: Korzár

Szombaton folytatódik a rendezvény. Reggel és este fél hétkor startolnak ismét a ballonok a Kassai Műszaki Egyetem területén lévő baseball pályáról. A magasba emelkedő színes ballonok látványa élmény azoknak is, akik csak a földről szemlélik az egészet.

Ezen kívül más érdekes program is várja a résztvevőket. 17:00 órától 21:00 óráig interaktív foglalkozás és arcfestés lesz gyerekeknek. 17:00 órától 18:00 óráig a rendőrség bemutatója lesz, 17:30-től 18:30-ig pedig báb mulatság szórakoztatja a közönséget. Délután öt és este hat között viszont más attrakció is lesz. Az érdeklődők besétálhatnak és fényképezkedhetnek egy ballon belsejében. Este hét és nyolc óra között a gyerekek számára egy kifüggesztett hőlégballon is ott lesz, amivel kicsit kipróbálhatják, milyen is a magasba emelkedni.

/MS/