A kassai Szakkay József Műszaki és Közgazdaság Szakközépiskola vagyis a „kassai ipari” szeptember 10-től előadásokkal és workshopokkal színesített programon vett részt. A foglalkozás jelmondata: „Többet joggal, mint erővel!” volt. Az interaktív képzési eseményen a gyermekjogokról, a konfliktusoldásról, a mediáció eszközeiről, a családon belüli erőszakról és a verbális bántalmazás kivédéséről is szó esett. A két előadó Bott Domonkos Lívia és Mészáros Krisztina voltak.
A képzés első témája a „Többet joggal, mint erőszakkal!”, amely az iskola diákjainak vetítéssel egybekötött előadással történt. Szó esett az emberi-, gyermek- és kisebbségi jogokról, a Minority Kids projektről, illetve gyakorlati elemeket tartalmazó előadás során mediátor segítette a verbális bántalmazás kivédését. A diákok megosztották az eddigi tapasztalataikat a témában, bekapcsolódtak a beszélgetésekbe, a véleményük kinyilvánításának fontosságáról videót készítettek, és arról is, hogyan és milyen eszközökkel tudják ezt véghez vinni. Az iskolai konfliktusok oldásának alapja az asszertivitás és mediáció, emellett a konfliktusok hatásairól, taktikájáról, stílusáról is tartottak előadást. Ezért is lett a téma szlogenje a „Többet megoldással, mint konfliktussal!”.
A harmadikosok külön workshop keretében megismerhették a mediáció és a konfliktusoldás aspektusait, továbbá az évfolyamtársi mediáció múltjáról és jövőjéről is hallhattak fontos tudnivalókat és a célról, amiért a projekt létrejött. Az osztályfőnök, az iskolapszichológus és a diákok néhány technikát is elsajátíthattak. A diákokkal közösen a „Többet szavakkal, mint erővel!” témát vitték bele a gyakorlatba. A diákok közül kiválasztásra került az évfolyamtársi mediátor . A mediátor képzés egy aktív és fogékony harmadik osztályban folyt. Az érdekessége az volt, hogy a diákok kreatívan és együttműködően álltak hozzá a projekthez, reklámokat is találtak ki gyermekjogok témájára, valamint egy konkrét mediációt próbáltak csoportban asszertívan megoldani.
A program A FutuReg Polgári Társulás szervezésében a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával jött létre.