Mától (szerda) vasárnapig tartóan immár nyolcadik alkalommal rendezik meg Kassán a Közép-Európai Színházi Fesztivált. Az öt nap alatt 12 előadásra kerül sor. A nagyérdemű közönséget az idén is remek lengyel, cseh, olasz, magyar és szlovák társulatok szórakoztatják.

Az első produkciót Kassa Fő utcáján, az Állami Színház előtt 18 órai kezdettel tartják. A České Budejovicei Kvelb Színház a vásári komédia és az utcaszínház elemeiből építkezve a Černá rodinka (Fekete családocska) című – a fekete humort sem nélkülöző – váratlan improvizációkkal tarkított játékát adja elő, melybe olykor a közönséget is bevonja. Aki nem tudja, hogy mit kezdjen a saját családjával, annak fölöttébb érdemes megtekintenie ezt a produkciót!

Természetesen ma este Kassa patinás színházában is lesz fesztiváldarab. Karol Horák helyi kortárs író és dramaturg Vértanúk című drámáját este 8 órai kezdettel mutatják be. Horák ebben a művében azt a kassai történelmi témát dolgozta fel, mely 1619. szeptember 6-án a vallási intolerancia idejében három jezsuita pap: Kőrösi Márk, Pongrácz István, Grodecz Menyhért életét követelte, akiket János Pál pápa később szentté avatott. A Kassai Állami Színház művészei közül ebben a darabban Andrej Palko, Adriana Ballová, Peter Orgován, František Balog, LiviaDujavová, Tomáš Diro, Erika Švedová lép közönség elé. Egy fontos vendégszerepre Bocsárszky Attila, a kassai Thália Színház művésze is felkérést kapott.

Hogy a kortárs magyar színházi kultúra milyen, azt a 8. Közép-Európai Színházi Fesztiválon Kassán ezúttal Székely Csaba Bányavakság című drámájából tudhatjuk meg, melyet Aba Sebestyén rendezésében szeptember 6-án 18 órakor a Thália Színházban nézhetünk meg. Ez az előadás a Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója.

A fesztivál részletes műsora megtalálható: www.kosicefest.eu
Kapcsolódó link: http://amikassa.sk/event/banyavaksag/

(szaszák)