Átadták a Rákóczi Szövetség ösztöndíját az iskolakezdőknek

A kassai magyar alapiskolában idén 15 első osztályos tanulóval kezdték meg az új tanévet. A tavalyi 23 iskolakezdőhöz képest ez visszaesés, de az iskola vezetése bízik abban, hogy az utánpótlás nem apad el. Az anyanyelvi oktatás fontosságára a szakmai érveken túl a Rákóczi Szövetség 2004-óta ösztöndíjjal is segíti a szülőket a helyes döntés meghozatalában.

„Ösztöndíj programunknak az a lényege, hogy már óvodás korban megszólítjuk a szülőket, illetve a gyerekeket – arra biztatván és bátorítván őket, hogy az anyanyelvi oktatást válasszák, vagyis merjék magyar iskolába íratni a gyereküket” – mondotta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára Kassán, a szeptember 3-dikai ösztöndíjátadó ünnepségen a Márai nevét viselő magyar gimnáziumban és alapiskolában,azt is hozzá téve: „Abban bízunk, hogy decemberig itt a Felvidéken még közel száz olyan helyszínre jutunk el, ahol 3 550 iskolakezdő gyerek szüleinek adjuk át az ösztöndíjat.


A kassai ünnepségen a szülők megilletődve vették át a 10 ezer forintnyi támogatást. Tóth Gertrúd így nyilatkozott: „Nekem három gyerekem van. Most a legkisebb jött az első osztályba. Mivel én és a férjem is magyar, nálunk soha fel sem merült, hogy szlovák iskolába adjuk a gyerekeinket. Színvonalas, jó iskola ez, érvényesülnek az életben az innen kikerülők. Mivel az osztályok létszáma nem nagy, a pedagógusok jobban tudnak foglalkozni minden diákkal. Nagyra értékelem, hogy a Rákóczi Szövetség révén a magyarországi magyarok sem feledkeznek meg rólunk, a felvidéki magyarokról. Nagyon szépen Köszönjük! Ez a támogatás is jól jön, mert bizony a több gyerekes családokban nem mindenütt engedhetik meg maguknak, hogy komolyabb iskolai felszereléseket vegyenek gyermekeiknek.

Sz.Gy.