Negyvennégy évvel ezelőtt, amikor az első lakók – Kassa belvárosától keletre – a Furcsának nevezett dombon – felépített bloklakásokban otthonra találtak – személyautóval még csak néhányan rendelkeztek. Erre pedig csak azért emlékeztetünk, mert a közel harmincezer lakosú lakótelepen ma már szinte minden családnak legalább egy autója van, de nem kevés helyen három is. Ez persze magával hozta a parkolási gondokat, és mást is. A lakótelep egyik leghosszabb utcáján – a Krosniankskán például a már nagyon szükségessé vált útburkolat cseréjét a munkásoknak igen csak nehéz körülmények között kell most végrehajtaniuk. A sofőrök sok helyen a parkolási tilalomra figyelmeztető kihelyezett táblákat ugyanis nem respektálják, leállítják az autójukat. A fő probléma az, hogy nem csak éjszakára, olykor nappal is, amikor az útépítőknek már akadályt jelentenek!

A magisztrátus közlése szerint ebben a hónapban a város más részein, konkrétan az Obrancov mieru, a Hronská, a Magnezitárska és az Amerikai sugárúton is szeretnék befejezni az útfelújtásokat, mint ahogyan a Turgenev utcán is, ahol csak most kezdik el.

/sz/