Annak ellenére, hogy a karácsonyi vásár megnyitásáig még több mint egy hét van hátra, a város már most megkezdte az ünnepekre való felkészülést. Ennek okán a múlt pénteken sor került a csaknem 20 méter magas Kisladnából (Malá Lodina) hozott lucfenyő felállítására is. Továbbá, hétfőn megkezdődött a fabódék felállítása valamint a karácsonyfa és az utcák díszítése – beleértve az Erzsébet és Malom utcákat is. A karácsonyi vásár nem hivatalos megnyitója december 3-ra esik és egészen 2017. január 6-áig fog majd tartani.

A város hivatalos oldala szerint, ebben az évben néhány újdonságra is számíthatunk a tavalyiak mellett. A főkarácsonyfa például új megvilágítást kap majd. Ezen kívül, a Főutcán helyet kap még számos 2D és 3D elem is, valamint olyan fákra is díszítés kerül, amelyeken eddig még nem volt. A tavalyi „fehér” fát idén egy 3D angyal váltja fel. A Szent Mihály-kápolnánál lévő szökőkút mellé pedig két 2D angyalka kerül majd. Ugyanígy, a park bejáratai sem maradnak ki a karácsonyi dekorációk alól.

A vásáros fabódékból 49 már a helyén áll, kínálatuk hasonló lesz, mint az elmúlt években. A legérdekesebb látnivalóként viszont az Alsó Kapu melletti pódiumon található kézzel faragott Betlehem fog majd szolgálni. Az Orbán-torony melletti harangot pedig a már megszokott adventi koszorú fogja körbefogni.