Az anyaméh sötétjében nem minden magzat éli meg a kilenc hónapot. Vannak, akik korábban a fényre jönnek. A koraszülöttek között olyanok is vannak, akiknél a testsúly csak egy kilogramm körüli. Mivel a koraszülöttek esetében fokozott orvosi és szülői törődésre is szükség van, és mert a koraszülöttek száma egyre nő, november17 lett az ő világnapjuk. Ezen a napon Szlovákiában is püspöklila megvilágítást kapnak a legjelentősebb épületek. Itt Kassán ma a Szent Erzsébet Székesegyház, vagyis a kassai dóm és a Szent Mihály-kápolna ölti fel a lila színt. Szlovákiában az utóbbi 15 év során több mint 30%-al nőtt a koraszülöttek száma. Jelenleg ott tartunk, hogy minden 11-dik gyerek koraszülött. Évente ez 5 000 koraszülöttet jelent. Ľubica Kaiserová a Malíček /Kisgyermek/ polgári társulás elnöke elmondta, hogy azoknak az anyáknak, akiknek a gyerekeit az újszülöttek kórházi ágyain látják el több mint 400 ajándékcsomagot adnak át. Sajnos a koronavírus okozta helyzet miatt azt a koncertet – amit ezeknek a családoknak a megsegítésére rendeztek volna – most nem tarthatják meg, de bíznak benne, hogy az új esztendőben erre is sor kerülhet.

/sz/