A fővárosban e hét péntek délutánjára már nem szerveztek tüntetést, Kassán viszont most is – immár egymás után negyedszer – újra az emberek ezrei gyűltek össze a Tudományos könyvtár előtti téren, mert nem bíznak Pellegrini új kormányában sem. Nézetüket jól tükrözi az a transzparens melyre ezt a szöveget írták: „Koalícia skazy. Vraždia, kradnú, vládnu” – magyarra fordítva: „A romlás koalíciója. Gyilkolnak, lopnak, kormányoznak.”

A mintegy ötezer főnyi tüntetőhöz az Alsó kapu előtti emelvényről ezúttal Ján Gordulič színész, Pavel Sybyla, az Állítsuk meg a korrupciót alapítvány igazgatója, Viktor Pončák pedagógus, Jura Čokyna bloger, valamint Klára Hrenykoová diáklány intézett beszédet.

A beszédek közben a tüntetők többször is azt kiabálták: „Elég volt a Smerből! Nem hiszünk ennek a kormánynak! Lemondani!”

Pavol Sibyla szó szerint így fogalmazott: „Üzenjük a politikusoknak, hogy állandóan itt vagyunk és ellenőrizni fogjuk Önöket. A négy miniszter kicserélése nem elegendő. Bátor elhatározással kezdünk a korrupció ellen harcolni. A meggyilkoltak emléke legyen az elhatározásunk forrása. Szeretjük ezt az országot!”

A kassai tüntetés most is a szlovák himnusszal fejeződött be, és tudatták azt is, hogy a meggyilkolt Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya – Martina emlékére vasárnap koncertet szerveznek Kassán.

/szasz/