A koronavírus okozta világjárvány alakulására való tekintettel megelőzési szándékkal mától kezdve életbe lépett az a szigorítás, amit a szlovák államhatáron az országba belépőknek be kell tartaniuk. Míg eddig a külföldről a szlovákiai iparüzemekben dolgozó úgynevezett ingázóknak a határátlépéskor nem volt szükségük igazolni, hogy elvégezték rajtuk a koronavírus-tesztet, most már rájuk vonatkozva is változtak a követelmények. Akik Szlovákia területére lépnek – vagy munka, vagy iskolai tanulmányaik folytatása végett – azoknak is fel kell mutatniuk a rajtuk elvégzett RT-PCR-, vagy az antigén tesztet, mely két hétnél nem lehet régebbi és igazolja, hogy az illető nem Covid-fertőzött.
Azoknak a szlovák állampolgároknak, akik külföldről érkeznek haza és nem ingázók, illetve nem a szomszédos ország határmenti térségében élnek, szintén RT-PCR teszttel kell igazolniuk, hogy nem fertőzöttek. Ez az igazolás 72 óránál nem lehet régebbi.
/sz/