Az iparista öregdiákoknak több klubja is működik országszerte. November 4-én a kassai iparista iskolák közös klubjának veterán tagjai szervezésében emlékező ökumenikus istentiszteletet tartottak a kassai görögkatolikus templomban, amelyen Orémus Zoltán református esperes hirdette Isten igéjét. A mai iparista diákok számára ez még távoli gondolat, de majd az idők folyamán ők is ráéreznek ennek a nagy iparista családnak a közösségi lelkületére, melyhez ez az esemény majd ösztönző emlékként járulhat hozzá. A közelmúltban a temetőben is gyertyát gyújtottak az alapító Szakkay József sírján, hiszen ezek az események talán az élet útmutatóivá válhatnak. Nemes hagyományt ápolni pedig mindig felemelő, embert formáló érzés.
mml