Kassa megye ezekben a napokban befejezte a Tizsite (Čižatice) község melletti geotermikus források előkészületei munkáinak első szakaszát a Kassa vidéki járásban, amely magába foglalja a furat első részét is.
„A kis fúróberendezéssel 30 m mélységig jutottunk le. Ezek a munkák a nagy fúrótornyot készítik elő, melynek segítségével több mint 2 ezer m-es mélységekig, illetve olyan mélységekig is le tudunk majd jutni, ahol a termálvíz található. Egy valóban mély furatról van szó, a vízhozam és a hőmérséklet elméletileg a györkei furathoz hasonló. A geotermikus forrás kihasználásra azonban nem akarunk évtizedeket várni. A nagy fúróberendezést még az év végén üzembe szeretnénk helyezni. Bízom benne, hogy a tizsitei furat már a jövő év elején felfedi a benne rejlő potenciált, amely a felszín alatt található és lehetőségünk lesz a geotermikus forrás minél jobb felhasználására, minden keleti lakos javára. Azt illetően, hogy akvapark vagy geotermikus fűtési energia lesz-e belőle, még nincsenek pontos információink, a lehetőségek skálája széles.” – nyilatkozta Rastislav Trnka megyeelnök.
A Kassai-katlan Szlovákia legnagyobb perspektívával rendelkező geotermikus területe.
„A tizsitei furat különleges, hiszen a györkei furatok után a legmagasabb hőmérséklettel rendelkezik – körülbelül 1000 °C-os vízre számítunk. Emellett a tervezett mélysége is különleges, hiszen szinte 2 300 m lesz. A furat szélessége a mélybe vezetve szűkülni fog, míg a felső vastagsága megközelítőleg 47 cm, addig az alsó csak 18 cm lesz. Szlovákiában nincs olyan cég, amely képes lenne megvalósítani egy ilyen paraméterekkel rendelkező furatot, így számoltunk a nemzetközi együttműködéssel. A nagy fúróberendezés összeszerelése, méretét tekintve néhány napot fog igénybe venni.” – magyarázza Stanislav Jacko, a Kassai Műszaki Egyetem Földtudományi intézetének munkatársa
A Tizsite melletti geotermikus furat megvalósítására a megye még egy 2019-es szavazás alapján a saját költségvetéséből 1 900 000 eurót különített el. A furatokért a magyarországi Rotaqua és a szlovák Rhodes Slovakia cégek konzorciuma felel, amely megnyerte a közbeszerzési pályázatot. A munkák feletti földtani felügyeletet a Kassai Műszaki Egyetem végzi, amely ezek során mintákat gyűjt és értékel ki. A jövő év első felében elkészül majd az az a végleges analízis, amely kiszámolja a felhasználható földalatti vízkészletek teljes mennyiségét és egyéb tulajdonságait.
Forrás, képek: Kassa Megye Önkormányzata