A nagy hagyományokkal rendelkező Szakkay József Szakközépiskola, közismertebb nevén, a kassai Ipari 2020. június 30-án ünnepélyes tanévzárót tartott a Thália Színház előadótermében.

Rastislav Trnka megyeelnök köszönetet mondott beszédében az iskolának, mert az intézményben oktatott szakokon (mechatronika, felsőfokú szakképzés gépészet) használt 3D-s nyomtatójának segítségével készítettek egészségügyi védőpajzsokat a koronavírus-járvány idején a kórházakban dolgozó személyzet számára. A nyomtató segítségével a pajzsok pántjait készítették el. Külön köszönetet mondott a pedagógusoknak, diákoknak a kitartó munkájukért ezekben a nehéz időkben.

Az iskola igazgatónője, Matej Éva hangsúlyozta, hogy egy rendkívüli tanévet hagytunk magunk után a koronavírus által okozott világjárvány miatt. A világnak és benne az oktatási intézményeknek új kihívásokkal kellett szembenézni. Az oktatásügyet váratlanul érte a kialakult helyzet, és tanárnak, diáknak egyaránt sok esetben nem egyszerű problémákkal kellett megbirkózni. Az intézményvezető rámutatott arra, hogy az eddig alábecsült pedagógusi hivatás mennyire fontos, és óriási tiszteletet érdemel, mert a tanárok sikeresen megoldották a digitális kommunikáció nehéz feladatait és problémát. Köszönetet mondott kollégáknak és a diákoknak egyaránt, amiért helyt álltak az ismeretlen és szokatlan helyzetben.

A járvány miatt bezárták az iskolákat. Szomorú látványt nyújtottak az üresen kongó osztálytermek és folyosók, de az Ipari még ezt a kényszerű helyzetet is a javára tudta fordítani. A Kassa Megyei Önkormányzat 2,2 millió eurós támogatást biztosított a tanintézmény számára, hogy épületeit felújítsa. Mind az iskolában, mind az iskolához tartozó diákotthonban ennek köszönhetően megkezdődtek a felújítási munkálatok.

A meghívott vendégek között helyet foglalt Anna Terezková, a kassai önkormányzat elnöki szóvivője valamint Andrea Gajdošová és Natália Vince is, a helyi önkormányzat oktatási osztályának képviselői.

R.GY.