Kassa Megye Önkormányzata január 31-én, öt év után újra megnyitotta a nyilvánosság előtt a nagymihályi Zempléni Múzeum Télikertjét.

Az épület rekonstrukciója tavaly márciusban kezdődött, melynek során sor került a tető javítására, a külső homlokzat, valamint a belső és külső falak renovációjára. A legnagyobb kihívást az előcsarnok jelentette, mivel már omladozó állapotban volt. A restaurátorok és az építőmunkások munkájának hála azonban sikerült az eredeti formájában megmenteni. A felújítási munkák magukba foglalták az ajtók és ablakok cseréjét, a padlózat cseréjét, valamint a vezetékek modernizálását is. A teljes beruházás az önkormányzat számára 290 ezer euróba került.

„Az épület még 2016-ban került a megye birtokába, de olyan romos állapotban volt, hogy a múzeum semmilyen célra sem tudta felhasználni. Addig az evangélikus egyház céljait szolgálta, a hívek számára utoljára 2006-ban volt nyitva. Így most 16 év után újra látogatható a nagymihályiak számára. Ez az épület a múzeum elválaszthatatlan részét képezi, ezért is volt fontos számunkra a felújítása és hogy ismét régi pompájában tündököljön.” – nyilatkozta az átadón Rastislav Trnka megyeelnök

A Télikertet a 19. század elején építette a nagymihályi Sztáray család, akik aztán egzotikus növényeket termesztettek benne.

„Az épület különlegességét a padlófűtéses rendszer adta, amelyet a régészeti feltárás során fedeztünk fel. A meleg levegő az egész épületben szétáramlott, elősegítve így az egzotikus növényfajták növekedését. 1944 után államosították, majd 1947-ben az evangélikus egyház tulajdonába került. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Zempléni Múzeum fennállásának 65. évét a felújított Télikertben levő új kiállítások megnyitásával kezdjük.” – nyilatkozta Stanislava Rovňáková, a múzeum igazgatója.

Tekintve, hogy az épület első tulajdonosa a Sztáray nemesi család volt, a kiállítás velük és a Habsburgokkal foglalkozik. Ennek értelmében a Sztárayok és Habsburgok elnevezést viselő kiállítás során a látogatók megismerkedhetnek az épület történelmével, a korabeli élettel a Zemplén régióban, valamint a helyi nemesség és a császári Habsburgok közötti kapcsolatokkal is.

Forrás, képek: Kassa Megye Önkormányzata