Május 5-én Kassán, a Kassai Napok keretében már sokadszor ünnepeltük a Kassai Európai Napot. Az egész napos ígéretes programsorozat, meg a gyönyörű tavaszi idő már kora délelőtt kicsalogatta Kassa Fő utcájára a szórakozni vágyókat, gyerekeket és felnőtteket egyaránt.
A Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola alsó tagozatának tanulói sem hagyták ki ezt a nagyszabású fesztivál hangulatú rendezvényt. A Fő utcán először megcsodálták a veterán autók seregszemléjét, ahol igazi autóritkaságokat tekinthettek meg. Sok esetben nemcsak a járművek voltak korabeliek, hanem a tulajdonosok is korhű ruhákban jelentek meg. 10 óra körül a Belváros minden festhető aszfaltját birtokba vette több száz kisgyerekek, akik „Mi hiányzik számomra a városból” témára színes krétával alkothattak kedvükre.
Közben az Alsó kapunál startolt a szlovák nyelvtől eltérő tanítási nyelvű kassai középiskolák bemutatkozása, ahol a kíváncsi közönség közelebbről megismerhette a magyar (Márai), spanyol, olasz, angol, francia és orosz tanítási nyelvű intézményeket. Hogy megismerjük Európát, nem is kellett sehová sem utaznunk, mivel a színes kulturális műsorokból, vetélkedőkből, workshopokból, interaktív programokból sok mindent megtudhattunk, sőt még fotózás és arcfestés is volt. Mindenki kipróbálhatta tudását az Európai Unióval kapcsolatos kvízkérdések segítségével, ahol apróbb nyereményeket is nyerhettek az érdeklődők.
A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolát a Kicsinyek Kórusa és az alsó tagozaton működő néptánc kör képviselte Velkey Mária és Varró Csilla irányításával, akik”Gyermekjátékok” című programjukkal kápráztatták el a közönséget. A gimnazisták képzőművészeti csoportja Cselényi Árpád tanár vezetésével festészeti technikákat mutattak be, talán egy kis betekintést nyújtva az iskolán folyó művészi alkotó munkába.
Tóth Mónika