Noha jelenleg csak a sportklubok használhatják, a város vezetése nyáron a nyilvánosság számára is megnyitná a strandokat, derült ki Jaroslav Polaček főpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján. Elmondása alapján a műszaki előkészületeket úgy végzik, hogy a Városi parkban található strandot június 19-én, a Červená hviezda (Vörös csillag) strandot pedig június 29-én tudják megnyitni. Hozzátette viszont, hogy az engedély valamint a feltételek természetesen az országos tiszti főorvos rendeleteitől fognak függeni.
Kiderült az is, hogy a város már idén megkezdené a városi fedett uszoda és a Červená hviezda összevonását. Az ún első szakaszt, tehát az új medence lefedését már jövő tavaszra szeretnék befejezni.
A városi strandok sajnos évek óta veszteségesen üzemelnek, csak tavaly 50 ezer eurós hiánnyal számoltak egyenként. Még ha nagy segítség is lenne számukra, a jelenlegi helyzetre való tekintettel azonban sem idén és várhatóan jövőre sem fognak emelkedni a belépők árai.
A Tritonnál a helyzet változatlan
Ahogyan az köztudott a strand katasztrofális műszaki állapotban van, amit még bírósági perek is tetéznek. Polaček szerint az újranyitásához, több millió euróra lenne szükség, azonban szerinte ebben a nehéz időszakban nincs forrás. Hozzátette, hogy örülne, ha a jövőben sor kerülhetne egy teljesen új strand felépítésére.
Borítókép: Košice:dnes