Az összetartozás jegyében a gombaszögi völgyet a kulturális emlékezet egy újabb manifesztációjával szeretné gazdagítani a Sine Metu Polgári Társulás. Önkéntesei segítségével megmentették a selmecbányai honvédszobor 16 tonnás talapzatát, mely újból egy nemes feladatot láthat el a közeljövőben. Selmecbánya városa a Sine Metu Polgár Társulásnak ajándékozta a talapzatot, amelynek darabjai immár 90 éve kallódtak a város különböző közterületein.

A gombaszögi tábor szervezői azt tervezik, hogy erre a talapzatra egy napjainkban gyakran használt felvidéki lobogót állítanának fel mint kohéziót teremtő szimbólumot, ami a felvidéki magyar emberek összetartozását, egymás iránti közösségvállalását hirdetné majd.   

Az üreges talapzatba egy nagyméretű fémkapszulát fognak elhelyezni, amelybe az itt élő magyaroktól várnak egy-egy marék földet, vagy akár egy rövid üzenetet az utókornak.

A kassai Szakkay József Szakközépiskola vagy ahogy itt, keleten ismerjük az „Ipari’” földje is benne lesz a kapszulában. Matej Éva, az iskola igazgatója és portálunk  szerkesztőségének nevében ifj. Szaszák György már el is küldték a szimbolikus maroknyi földet a szervezőknek.

Matej Éva, Szakkay József Szakközépiskola,igazgató

Szlovákiában 535 magyarlakta települést tarthatunk számon. A fesztivál szervezőinek az az álma, hogy az összes településről legyen föld a kapszulában. Azt, hogy hová lehet a földadományokat küldeni és melyik települések hiányoznak még, ezen az oldalon lehet megtudni.