A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola kis negyedikesei Kassa nagy szülötte és a világirodalmat is meghatározó neves író, Márai Sándor emlékkiállításán vettek részt a Mészáros utcai Márai – emlékházban.

 

A csodálatosan szép múzeumban az író eredeti bútorai, emléktárgyai, festményei és fényképei között a diákok a hozzájuk közel álló stílusban ismerkedtek meg Márai életútjával és munkásságával Ötvös Anna Márai-kutató és Juhász Barbara kultúrmenedzser közvetítésével. Meghallgathatták Márai, felesége – Lola és öccse, Radványi Géza hangját is. Az értékes előadást még élvezetesebbé tette a múzeumpedagógiai játékok helyisége, ami újdonság az emlékházban. A leginkább fából készült edukatív játékok, képregény, kirakók, képkiforgatók, kockák, mágneses táblák vagy a satírozópanel játékos formában közvetítenek információkat és érdekességeket az íróról, annak öccséről, Radványi Gézáról, vagy a szorosan hozzájuk kötődő személyekről. A foglalkozás sok érzékszervet bekapcsolt és igénybe vette a motorikus készséget, a megfigyelőképességet, a memóriát, illetve a logikus gondolkozást egyaránt.

A gyerekek látogatás után közelebb kerültek a múzeum intézményéhez és rájöttek arra, hogy ez egy olyan színtér, ahol az ember egész életén át tanulhat. Reméljük, az iskola a múzeummal karöltve büszke, öntudatos kassai polgárt nevel mindannyiunkból. Köszönet ezért a csodás élményért és gyereknek, felnőttnek egyaránt ajánljuk!

TM