Új helyzetben indul a kassai Thália Színház 2020/2021-es színházi évada, amit a társulat vezérkara az évad dramaturgiájára vonatkozóan az óvilág/újvilág hívószóban fogalmazott meg nagyon találóan.
Czajlik József, a Thália igazgatója sajtóértekezletükön azzal kezdte, hogy az új világhelyzetet a világjárvány – a koronavírus megjelenése idézte elő, ami a színházakat is új kihívások elé állította, majd így fogalmazott: „Teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogy legfontosabb az emberek egészsége. Mi mégis játszani szeretnénk! Szerencsére a fenntartónk lehetővé tette, hogy újra kinyissunk. Ez azt jelenti, hogy a terv szerint haladunk, mintha rendes évad lenne.“

/A „rendes“ évadhoz persze ezúttal már új kellékekre is szükség lesz: a nézőknek szájmaszkot kell viselniük, a színház rendszeresen fertőtleníti a közösségi termeket, a kézfertőtlenítőt is biztosítja és a nézőket sakktábla-szerűen ülteti le az előadásokon./

A Thália Színház közönsége az új évadban három új bemutatót tekinthet meg, de összességében mégis négy- illetve öt új darabnak tapsolhat, ugyanis most viszik színre azokat a darabokat is, amik a koronavírus megjelenése miatt a jubileumi évadban már nem kerülhettek színre. A kassai társulat az elmaradt Parasztopera bemutatóját tehát a Thália jubileumi évada meghosszabbított részeként októberben mutatja be, mint ahogy azt a könyvet is, amit a jubileum alkalmából adnak ki. Októberben kerül színre Csukás István mesedarabja az Ágacska.

Az új színházi évad első bemutatóját Mark Twain-Lénárd Róbert-Erős Ervin-Klemm Dávid: Tom Sawyer kalandjai című musicalt Dudás Péter rendezésében 2021 januárjában tartják. Márciusban egy este két egyfelvonásos: Kisas Judit Ágnes: Karantén továbbá Tom Ziegler: Grace és Gloria kerül bemutatásra Forgács Miklós illetve Czajlik József rendezésében. Carlo Goldoni: Bugrisok című komédiáját Matusek Attila rendezésében előreláthatólag május végén vagy június elején tartják majd.

 Forgács Miklós, dramaturg az óvilág/újvilág évadjellemző hívószóról a sajtóértekezleten így fogalmazott:
„Az óvilág/újvilág mind a négy bemutatásra kerülő darabban megjelenik. Vagy különböző világok találkozásáról van szó, vagy korszakhatárokról, olyan helyzetről, amikor valamiféle katasztrófa miatt újra kell gondolni az életünket, legyen ez járvány, betegség, halál, de a koncepció megjelenik a család, a férfi-nő szerepek felfogásában is. Legkonkrétabban talán a Tom Sawyer-ben, ahol látjuk, hogy az amerikai újvilágban is mennyire meg kell küzdeni azért, hogy toleránsak legyünk, hogy emberek maradjunk, értékként kezeljük az erkölcsöt.”

A kassai Thália Színház 2020 szeptember 4-én, 19.00 órai kezdettel  tartja nyilvános évadnyitóját a Márai Stúdióban – közölte az újságírókkal Szpisák Gyula, a színház marketing osztályának főosztályvezetője, ahol a nézők a MANNA és a Független Színművészetért Alapítvány Gall Girl című előadását nézhetik meg. Egy olyan monodrámáról van szó, ami valós élettörténetet dolgoz fel, színházba ágyazva. Erre a produkcióra a Vendégek a kassai deszkákon tavaly indított projekt keretében kerül sor. Szpisák Gyula azt is közölte, hogy a terveik szerint ennek a projektnek köszönhetően az idén újra ellátogat Kassára a budapesti Nemzeti Színház, illetve a József Attila Színház egy-egy művésze.

/sz/