Átadták a Kikelet Kassai Magyar Ifjúsági Közösség új klubhelyiségét, amely jobb helyen nem is lehetne!
Az egyetemisták a bárokról és klubbokról elhíresült Kovács utcán fognak majd találkozni. Húszévnyi kényszerpihenő után Kassán újraindul az élet a Csemadok Kovács utca 38. szám alatti székházának pinceklubjában.
Ez a pince azért maradt ilyen hosszú ideig kihasználatlan, mert egy XV. századi műemléképületről van szó, és a műemléki hivatal csak a szakszerű felújítására adott engedélyt, melynek kivitelezéséhez az anyagi fedezetet a Csemadok saját forrásból sajnos nem tudta biztosítani. A problémát végül úgy sikerült megoldani, hogy a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága állta a költségek javát és a hiányzó összeget pedig a Kassa Megyei Önkormányzat, valamint a rimaszombati Simonyi Alapítvány bocsájtotta a Csemadok Kassa Városi Választmánya rendelkezésére. Mindezt Kolár Péter elnök közölte a pinceklub nyitóünnepségén, melyen jelen volt Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős külügyi államtitkára, Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország szlovákiai nagykövete és Szesztay Ádám kassai magyar főkonzul is. Köszöntőbeszédében az államtitkár és a nagykövetasszony is megemlítette, hogy régen, mint az a pinceszínház idején is jellemző volt, ez a helység, a pinceklub, a jövőben is a kassai magyar fiatalok identitástudatának erősítését fogja szolgálni és az értékteremtő szellemi kultúra helyszíne lesz. Zacharias István, a Kassa Megyei Önkormányzat alelnöke is a gazdag klubmozgalmi örökség továbbéltetésére szólította fel a fiatalokat. A megnyitón többen voltak az idősebb generáció képviselői, viszont diákok és egyetemisták is részt vettek a teltházas megnyitón. Mohňanský Dominika, a Kikelet Ifjúsági Közösség elnöke örömmel közölte, hogy bízhatnak a kassai és a környékről itt tanuló magyar egyetemistákban és középiskolás diákokban. Mindnyájan alig várják, hogy a jobb körülmények között az eddiginél még sokrétűbb közösségi munkát kezdhessenek el.
A Csemadok kassai pinceklubjának nyitóünnepségét felvidéki költők megzenésített verseivel Horňak Marek és Zsuzsa, valamint a miskolci MINTHA zenekar tette felejthetetlenné.
Szaszák/fotók: Kovács Dávid