Kassán a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban és Alapiskolában már novembertől elkezdődött a várakozás és a készülődés az év legnagyobb, legmeghittebb ünnepére, a karácsonyra. Ünnepi díszekbe öltözött az iskola előtere és karácsonyi pompájában áll a fenyőfa is. Az osztályokban elkészültek az ablakdíszek, felkerültek a karácsonyi dekorációk. Az advent a csodák időszaka és az adventi készülődés sok izgalmat rejteget.

A legbecsesebb vendégként december 6-án megérkezett a várva várt Mikulás az angyalok és a krampuszok kíséretében. Ilyenkor általában az iskola vállalkozó kedvű felsős diákjai beöltöznek palástba, fehér szakállba, valamint angyal-és krampusz jelmezekbe és osztályról osztályra járva édességet osztogatva szereznek vidám perceket a kisebbeknek. Édes öröm volt az is, hogy a misztikus hangulatot hozó vendégek a tanórákon zörgettek be az osztályokba, ahol a kicsik pirosba öltözve fogadták a Mikulást, mivel az ő tiszteletére az alsósok mindannyian piros napot tartottak. 

Ilyenkor tilos a feleltetés, a sok mikulás – sapkát viselő gyerkőc jobbára csak a folyosón felhangzó csengettyűszóra figyel, majd izgalomtól csillogó szemmel énekeltek és szavaltak a Lappföldről érkezett Nagyszakállúnak.

T.M.