Tegnap elkezdődött és vasárnapig tart a kortárs művészet legnagyobb kassai nemzetközi rendezvénye a Fehér éjszaka, mely most is az emberek sokaságát vonzza a történelmi városközpontba, hogy részesei lehessenek az ötletes térinstallációknak, monumentális objektumoknak, digitális alkotásoknak, multimediális ötleteknek, performanszeknek.
A rendezvény jubileumi, 10. évfolyamára ezúttal a négy világrész 246 alkotója hozta el egyedi ötletekre épülő alkotásait. Zuzana Pacáková a rendezvény igazgatója elmondta, hogy nehéz bármelyik művet külön kiemelni a kínálatból, de megérzése szerint bizonyára sokan megcsodálják majd a Műcsarnokban /Kunsthalle/az angol Luke Jerem vizuális művész hétméteres világító Földgolyóját, és kíváncsiak lesznek a szintén brit illetőségű kreatív duó: Filthy Luker és Pedro Estrellas fényinstallációjára mely egy űrrakéta becsapódásának illúzióját kelti a Kassai Állami Színház tetőzetébe. A fesztivál történetében rekordnak számít, hogy az Ausztráliából érkezett Kita Webster Axiom címen 700 000 fényforrással épít fel egy monumentális objektumot, de a városi parkban egy óriási műanyag gomböt is képeznek, melybe a nézők lyukat véghatnak és a gömb belsejében újabb műsorokban vehetnek részt. A Fehér éjszaka gazdag kínálatában való tájékozódást mobil térkép és mobil applikáció segíti, amit minden érdeklődőnek érdemes letöltenie.
/sz/