A kassai Szakkay József Szakközépiskola – közkeletűbb nevén az Ipari – ebben a tanévben benevezett a már 11 éve megrendezésre kerülő „Wallenberg nyomán” elnevezésű országos történelemversenyre. A miskolci regionális elődöntőn 2020. január 30-án a fantasztikus 2. helyet szerezték meg.

A vetélkedő meghirdetőinek fő célja: a magyarországi zsidó-nem zsidó együttélés és a holokauszthoz vezető út bemutatása, az ártatlanul üldözött és meggyilkolt magyar állampolgárok helyi életének és szenvedéseinek megismerése, hogy a vészkorszak emléke fennmaradjon és a nemzeti emlékezet részévé váljon.

A második hely jelentőségét nagyban emeli az a tény is, hogy a Szakkay a gimnáziumok között egyedüli szakközépiskolaként vett rész a megmérettetésen. A vetélkedő a holokauszt, zsidóüldözés, embermentés, antiszemitizmus, rasszizmus és tolerancia kérdésköreivel foglalkozott. A versenyzőknek szűkebb vagy tágabb környezetükben eseményeket, emlékhelyeket, történeteket és személyeket kellett keresniük, amik-akik összefüggtek a holokauszttal és zsidóüldözéssel. A verseny felhívásában 3 feladatot kellett teljesíteni a diákoknak: egy filmet készíteni, amit az Ipari csapata egy 100 éves kassai holokauszt-túlélő, Zádor Márta visszaemlékezéseiből állított össze. A film elkészítésében Szaszák György segédkezett. Egy nyilvános facebook-profilt is üzemeltetni kellett, amin a vetélkedő kérdésköreivel kapcsolatosan naponta információkat tüntettek fel a versenyzők. A harmadik feladatként a vetélkedő kérdésköreiben minél szélesebb műveltségre kellett szert tenniük a tanulóknak. A vetélkedő csapatát 3 fő alkotta: Szatmáry Gréta, Gábor Márió Sebastián és Vastag Tibor. A versenyre a Szakkay József Szakközépiskola magyar- és történelemtanára, Dr. Rigó Gyula készítette fel a diákokat.

/R.Gy./