A Szlovák Vasúttársaság szerint jelenleg még van elég szabad hely az újévi vonatokra, de a fokozott érdeklődés miatt új járatokat indítanak és a már meglévőkhöz pedig kocsikat kapcsolnak.
Íme, az áttekintés:
- December 30-án, pénteken a legtöbb ember Pozsonyból Kassára szeretne majd utazni, ebből kifolyólag a Pozsony – Zsolna – Kassa útvonalon haladó távolsági vonatok jelenleg körülbelül a harmadukig telítettek.
- Szilveszter napjára (december 31., szombat) viszonylag alacsony az eladott jegyek száma.
- január 1-jére, vasárnapra viszont egyre jobban növekszik az érdeklődés az ország keleti feléből a fővárosba való utazásra. Az északi útvonalon közlekedő gyorsvonatok férőhelyeinek 40%-a már foglalt. Ugyanígy nagy az érdeklődés az 512-es számú IC vonat iránt is, amely 15:31-kor indul Kassáról, és amelyet ennek következtében a mai nap folyamán egy kocsival erősítettek meg, számukat ezzel 8-ra növelve. Ezen kívül a társaság még egy rendkívüli gyorsvonatot is indít – R 11610, szintén az északi vonalon és pozsonyi végállomással. Indulásának időpontja 14:18. A Homonnáról induló R 614 Zemplín nevű éjszakai járat hálókocsijai már szintén majdnem telítettek, de még rendelkezik szabad ülő helyekkel.
- Január 2-ára szintén sok jegy kelt el. A távolsági vonatok már kétharmadukig telítettek, ugyanígy az R 614 Zemplín éjszakai gyors is.
A Szlovák Vasúttársaság az egész ünnepi időszak alatt (2016. december 23-tól 2017. január 6-ig) összesen 20 megerősített és 4 rendkívüli járattal áll az utasok rendelkezésére. A menetrendről való további információk a társaság hivatalos oldalán találhatóak.