Ma, azaz 2021. szeptember 16-án elstartolt a szeptember 22-ig tartó Európai Mobilitási Hét. A minden éven megrendezésre kerülő kampány célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a fenntartható közlekedés fontosságára. A kampány idei témája az „Utazzunk környezetbarát módon, legyünk egészségesek”.

Kassa és Eperjes megye önkormányzata idén egy az 10 000 AZ EGÉSZSÉGÉRT elnevezésű kezdeményezéssel állt elő, melynek lényege, hogy azon lakosok, akik a hét folyamán naponta megtesznek 10 ezer lépést, bekapcsolódhatnak a nyereményjátékba. A játék menete nagyon egyszerű, a naponta megtett 10 ezer lépés dokumentálásához elég bármilyen lépésszámláló eszköz vagy alkalmazás. Erről minden nap egy képernyőképet kell készíteni, úgy, hogy látszódjon az aktuális dátum és a megtett lépések száma is. Ezt követi majd a regisztráció, amely az alábbi Google-űrlapon érhető el: https://skr.sk/hYwa1

A szerencsés kisorsoltak többek között kerékpárt és okosórát is nyerhetnek. A verseny feltételei itt olvashatóak. További információk az esemény Facebook-oldalán és az IDS-Kelet oldalán találhatóak.

„Az Európai Mobilitási Hét keretén belül igyekszünk minden éven valami újjal előrukkolni, ami motiválja az utazóközönséget arra, hogy a környezetbarát közlekedést válassza. A gyaloglás egy természetes mozgásforma, jótékony hatással van az egészségünkre és a környezetre is. A nyereményjátékkal nem csak szórakoztatni szeretnénk az embereket, hanem meg szeretnénk nekik mutatni, hogy az autó gyaloglásra vagy más, ökologikus közlekedésformára való lecserélése nem muszáj, hogy feltétlenül rossz legyen. Szeretnénk Kelet-Szlovákiai lakosait a változtatásra inspirálni, mivel a rengeteg autó és a közlekedési dugók olyan problémákat okoznak a városokban, amelyek megoldásra szorulnak.”  – nyilatkozta Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke.

A Kassa Megyei Hivatal előtt, tehát a Békemaraton téren szeptember 16-tól 18-ig reggel 9:00-tól délután 17:00-ig kerékpárszerviz üzemel (a legutolsó napon csak 13:00-ig). Ezen kívül a megye kerékpáros reggeliket rendez „Töltődj fel” néven – szeptember 20-án Kassán a Jakab-palota előtt, 21-én a nagymihályi Felszabadítók terén és 22-én az iglói Városháza téren 7:30-tól 10:30-ig.

A kampány keretében a Kassai Közlekedési Vállalat (DPMK) most 1 euróért kínálja a chipkártyáját a szokásos 6,80 helyett. Ezt az érdeklődők a Roosevelt (3) vagy a Bardejovská utcai (6) ügyfélközpontokban vásárolhatják meg. Emellett, szeptember 22-én, azaz az Autómentes napon mindenki számára ingyenes lesz a városi tömegközlekedés (városi buszok és villamosok).

Ezen kívül szeptember 19-én, este 18:47-kor még a különleges, „Connecting Europe Express” elnevezésű vonat is ellátogat a Kassai vasúti pályaudvarra. A vonat érdekessége, hogy még szeptember 2-án Lisszabonban indították útjára, melynek során 26 európai országon áthalad és 100 városban is megáll. Utolsó állomása Párizs lesz október 7-én.

Az IDS-Kelet jóvoltából a héten ingyenes a közlekedési kártyák kiváltása, amelyre Kassa megyében az ARRIVA Michalovce, a.s. és az eurobus, a.s. autóbusz-társaságok kultúrközpontjaiban van lehetőség, illetve online és az UBIAN mobilos alkalmazás segítségével is. A kártyát Kelet-Szlovákia minden autóbusz-társaságánál és városi tömegközlekedésen elfogadják, kivéve az eperjesit.

A kampányban részt vesz a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) is, amely országszerte 50%-os árengedményt kínál minden másodosztályú vonatjegyre (ez a személyvonatokra és a regionális expressz járatokra vonatkozik). Emellett viszont a kerékpárosokról sem feledkeznek meg, aminek értelmében elengedik a kerékpár szállítási díját. Erről további információ itt található.