Az Észak felől hegyekkel zárt és csak Dél felé nyitott fenyvesekkel övezett édeni tájon – ahol tizenkét forrás fakad – Komporday Róbert 1883 nyarán vízgyógyintézetet alapított, ami csakhamar Stószfürdő néven az akkori Magyarország középosztályának egyik legkedveltebb helyévé vált. A fürdő szakszerű kialakítását dr. Nagy Albert, a magyar országgyűlés főrendi házának és az Újságírók Egyesületének főorvosa végezte el, aki az első világháború utáni időkben is képes volt a fürdő életképességét megtartani, biztosítva ezáltal a fellendülés alapfeltételeit. A két világháború között színházat is nyitottak Stószfürdőn, de nem olyan amatőr módon, ahogy arra néhány gyógyfürdő esetében már volt példa. Hogy miért volt egyedi a stószfürdői színház azt megtudhatjuk Fábry Zoltánnak abból az írásából, amit a Kassai Napló tizenkétezer példányban 1927 szeptemberében kiadott Stószfürdő mellékletébe írt. A Stószfürdői színpad című írását az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
/szasz/
Aki nem ismeri, kell, hogy gyanút fogva, vállat vonjon. Mert: azokra a fürdői alkalmi előadásokra gondol, amiket itt vagy ott, de szezononként legalábbis rendesen egyszer el kellett szenvednie. Nos: Stószfürdőre gondolva, ne higgye senki, hogy itt is így lenne minden, ilyen sablonmuszáj-műkedvelés. Ne gondoljon most senki képzeteire és tapasztalataira, mert akkor nem érti meg, hogy itt valami egészen újszerű dologról van szó.
Fürdőkabarék, előadások, re-uniók, báli, táncmulatsági előételek: a legtöbb ember így tudja. Fenyőgallyakkal kidíszített kúrszalon, szőnyeggel bevont dobogó, a dobogó mögött és mellett oleandervedrek és más díszek. A közönség: hős ifjak és még hősebb hallgatók, akik kénytelenek végigszenvedni a gőgösen pöffeszkedő mamák reményteljes csemetéit. A mamai önérzet dagad, a konkurens mama mérge nyikorog, de a dobogón a „primadonna“ rendületlenül énekel, trillázik, szaval, monológ, dialóg, szegény zongora és még szegényebb Liszt rapszódia, aztán csapzott hajú ifjú, az új Moissi, konferansz „nahát milyen nagyszerű“, aztán újból egy primadonna, egy új udvar tapsol és virágcsokor: a fürdő körülrajongott szépsége, akiben a fürdőharsona „a jövő nagy csillagát“látja. Akár tud, akár nem: a virágcsokor, a mamai büszkeség, a mamai pukkadás a lényeg. És ezt hívják fürdőszínháznak.
A vendég, akit először csábítanak a stószfürdői színpadplakátok, nagy-nagy bizalmatlansággal indul el útjára. Aztán az első meglepetés: egy külön színházépület, felirattal: Divadlo -Színpad. Bent: nézőtér. Számozott székekkel, mintegy háromszáz. És elől valóságos csoda: vörös bársony függönyös fehér keretes rendes színpad, süllyesztett zenekarral. A karmester int és csodálatos zene szűrődik nem műkedvelők, de „professzionisták“játszanak. És: nini, hisz ezt a karmestert Pesten láttam, ott dirigált egy színházban. Függöny. Mi az? Itt operaénekesek énekelnek és így tovább. Az eredmény: a néző, aki teljes bizalmatlansággal ült be a nézőtérre, teljes megelégedéssel hagyja el a színházat és most már tudja, hogy a stószi színpad nem humbug, nem műkedvelői zengeráj, de komoly múzsák otthona. Valóságos kultúrtény.
A stószfürdői színpad: Stószfürdőnek igazi specialitása dr. Nagy Albert és családjának kultúrmunkája. Elöljáróban meg kell mondani: a Nagy-család – művészcsalád. Dr. Nagy Albert felesége: N. Bilkey Irén nem is olyan régen a Magyar Színház, a kolozsvári Nemzeti Színház primadonnacsillaga volt és ma: Stószfürdő csalogánya. Leánya: – mert a művészvér nem tagadja meg magát . dr. Nemesné Nagy Erzsike, mint sanzonénekesnő bármelyik színpadon megállná a helyét. Másik két lány: Kató és Manci nagyszerű táncosnők. A színpad tenoristája dr. Nemes J.György igazi érték. Konzervatóriumot végzett, minden tekintetben iskolázott hang, vendégek és arra hivatottak nem győzik eleget dicsérni. Szinte bűn, hogy ez az ember orvosi hivatása szeretetében itt ragadt a stószfürdői színpadon. A házi gárdát esetről esetre kiegészítik az itt nyaraló pesti, prágai, pozsonyi színészek, karmesterek. Így például. Feld Irén, Krammer Teréz, a pozsonyi Nedbál opera erői, Stefanidesz karnagy, maga Nedbál mester állandó vendégek.
A kultúrmunka főlényege: az operakultusz. Operajelenetek, egész felvonások modern színpadi technikával /Faust, Zsidónő, Bohémek, Parasztbecsület, Tosca stb./. A legnagyobb sikert azonban a kis vígoperák és klasszikus operettek, sehol elő nem adott múlt századi remekek jelzik. Mozart, Glück, Offenbach: a nevek önmagukért beszélnek..
A színpad ugyanekkor kabaré is: a legfinomabb és legkedvesebb sanzonok itt kelnek új életre. Scenírozott műdalok, drámai jelenetek, kis bohózatok: a közönség sohse fogy ki a tapsból. A legnagyobb közönségsiker egy operett volt. Szerzői: Szemző Béla, dr. Nemes, Szathmáry műve: „Vízipipacs“. Az operett természetesen „n y a r a l ó – o p e r e t t“ volt, de olyan értékes, hogy egyes helyeken már a bohózat határát súrolta. Két nyáron át mintegy tízszer ment, állandó zsúfolt ház mellett.
A zsúfolt ház: mert nemcsak a fürdővendégek szórakoztak ilyenkor, de a színpad híre a közeli környéket is vonzotta állandóan. Nem egy kassai notabilitás volt itt állandó vendég, csakhogy a stószfürdői színpad számait élvezhesse. A közönség, mint maga a műsor: internacionális: magyar, cseh, szlovák és német.
Az utolsó évben már egyre kevesbedtek az előadások, mert itt is elhódította a beszélő színpadot a mozi. A zsúfolásig telt mozi közönsége ilyenkor a legújabb slágereket élvezi és ráadásul még néhány kabaré-számot.
Egyszer az illetékeseknek is rá kéne jönni arra, hogy itt minden dicséretet megérdemlő kultúrmunka folyik. Nem másodkézből kapott, de eredeti teremtés gyümölcse. És ezt nemcsak a közönség szeretete bizonyítja, de az arra hivatott kritika is megállapítja. Éppen ezért köszöntsük az alapítókat: dr. Nagy Albert családját. Fáj, hogy többé nem fogjuk hallani N. Bilkey Irén hangját, játékában talán csak akkor gyönyörködhetünk majd, ha nyaranta újra meglátogat minket és tanyáját a család kultúrmunkájának büszkeségét, a stószfürdői színpadot.
A függöny legördült. De nemsokára következik a második felvonás és ez a függönylibbenés köszöntés lesz az alapítók felé.
/fy./
