Kétmillió hatszáznegyvenezer eurós beruházással még ez év októberéig a kassai Állatorvosi Egyetem területén felépítik Szlovákia első állatkórházát – közölte a sajtóval Jana Mojžišová, az egyetem rektora, aki azt is elmondta, hogy az elhatározásuk nem új keletű, hiszen az ötlet már 2012-ben bekerült a távlati fejlesztési tervbe. A kivitelezést az segíti, hogy a beruházási költségek 85 százalékát az EU strukturális alapjától kapják, 10 százalékot az állami költségvetés biztosít, 5 százalékot pedig az egyetem a saját forrásaiból fedez.

A 2 296 négyzetméter alapterületű kétemeletes állatkórházban jól felszerelt sebészeti-, szülészeti- és fertőző osztályokat nyitnak, de természetesen lesz CT-rendelő, RTG – és műtő termek és baleseti sebészet is. Az állatkórházban olyan állatok kezelésére szakosodnak, amiket az emberek kedvtelésből tartanak a háztartásuk részeként. Az állatkórháznak „fekvő”részlege is lesz, ami azt jelenti, hogy a hosszabb kezelésre szoruló kis állatok néhány napra bent is maradhatnak. A kassai állatkórház állami intézmény marad, így itt az egyetem tanárainak, a kutatóknak, de a hallgatóknak is lehetőségük nyílik az ismereteik gyakorlati alkalmazására, a tudásuk elmélyítésére.

/-szák/