A kassai Peter Adamčík újraálmodta a múltszázad rezsimjét és a 3Division stúdióban létrehozta a Workers & Resources: Soviet Republic nevu számítógépes játékot. A jelenleg 33 éves Adamčík már 15 éves korától ezzel foglalkozik, középiskolai tanulmányai befejeztével is inkább a játékokat választotta a továbbtanulás helyett. Úgy tűnik, nagyon is jó döntést hozott, mivel az említett játék a maga egyediségével nagy népszerűségnek örvend. Elmondása szerint az adta az inspirációt, hogy észrevette, a játékok terén az emberek érdeklődnek a szocialista tematika iránt, mint például a korabeli autók használata vagy tömbházak építése – ez főleg a volt keleti blokk lakosai között tapasztalható.

A játékos játék közben a szocialista Csehszlovák Köztársaságban találja magát, élén a munkásosztállyal. A szimulátor segítségével felépítheti a saját köztársaságát és belekóstolhat az elvtársak és elvtársnők életébe.  Lényege, hogy egy üres országból működőképes köztársaságot építsünk fel, amihez természetesen pénzügyi források is rendelkezésre állnak. Az ország vezetőjének az irányítás során olyan problémákkal kell megbirkóznia, mint a lakosok elégedetlensége, az energiagazdálkodás vagy az oktatási rendszer. Két pénznemből lehet választani – az amerikai dollárból és az orosz rubelből. A pénzből eladhatunk a saját magunk által kitermelt termékeket és vásárolhatunk is, illetve kifizethetjük a munkásokat.

Ami a játék egyediségét adja, hogy megtalálhatóak benne jelenleg is létező kassai épületek, közlekedési eszközök. Ilyenek például a Műszaki Egyetem, az Új kórház melletti Orvosi kar, a Medická kollégiumai, a Katonai Légi kórház, a magisztrátus épülete és a volt Prior. Minden épület a maga eredeti célját szolgálja.

„Örülök, hogy ezeket az épületeket több ezer játékos láthatja világszerte, egyszer talán még arra is sor kerül, hogy a játéknak köszönhetően meglátogatják a várost. Elszomorít azonban, hogy az épületek szocialista mivoltja sokszor eltűnik a rekonstrukciók során.” – nyilatkozta Adamčík.     

A népszerű játék azonban még fejlesztés alatt áll, így az érdeklődőket újabb kassai épületek és elemek várják majd.

Forrás: Košice:dnes