Baleset törtét Nagyszaláncon, ahol teherautóval ütközött egy autóbusz. Az autóbuszon 30 utas utazott, melyből hárman megsérültek. A helyszínen 10 kassai mentős segítette az utasokat.
,,Összeütközött egy teherautó és egy autóbusz. Az autóbusz bedőlt az árokba. Minden utasnak sikerült kijutnia. Egyelőre három sérültről tudunk. Egyiküket a légimentők szállították el, a másik két sérültnek törései vannak,“ – mondta a Tűzoltó és Műszaki Mentő Szolgálat kassai mentőtisztje.
A helyszínre érkeztek a légimentők is. „A helikopter pilótája a balesethez közeli terepen szállt le. A légimentők orvosa kezelésbe vette a súlyosan megsérült, 21 éves nőt. A nő eszméleténél volt. A medencecsontja és a felső végtagjai sérültek a balesetben. Az orvosi ellátás után a helikopterbe helyezték, majd átszállították a kassai kórházba.” – informált az esetről Zuzana Turočeková, az Air-Transport Europe szóvivője.
A II/552-es utat az eset miatt a rendőrség lezárta. Kerülni a Garbócbogdány – Regeteruszka – Kisszalánc útvonalon lehet.
Jana Mésarová, a Kerületi Rendőr-főkapitányság kassai szóvivője elmondta, hogy a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Az eddigi értesülések szerint a balesetben 8 ember sérült meg. Sérülésük súlyosságáról nincs pontos információ. A forgalmat rendőrök irányítják.
Barby Végh