Kassán a Szlovákiában egyedül álló hivatásos roma színházat, a Romathan-t három évtizeddel ezelőtt alapították. Eddig ennek a megyei fenntartású roma társulatnak a székháza egy polgári épületben, a Štefánik utcán volt. Itt  volt az igazgatóság, itt készültek az előadások, de a bemutatókat mindig kénytelenek voltak bérelt helyeken, valamelyik színházban megtartani – sokszor például a Tháliában. 
Most viszont megváltozik a helyzetük. A nyári szünidőben beköltöznek az új székházukba, a Továrenská utca 3 szám alá. Az itt található épületet – ami korábban oktatásügyi célokat szolgált – Kassa megye vezetése 90 ezer eurós beruházással újította fel és alakította át a Romathan színház szükségleteinek megfelelően. Szeptembertől itt most már a saját színháztermükben mutathatják be az előadásaikat. Lesz próbatermük a tánckaruknak, a zenekaruknak. Lesz öltöző és természetesen irodák is. 

/sz/