Már hagyománnyá vált a tanévkezdés első hetében, hogy a kassai Márai két lelkes karnagya – Kekeňák Szilvia és Ferencei Andrea – újra kórustáborba invitálta négy kórusának – a Kicsinyek Kórusának, a Csengettyű Gyermekkórusnak, a Leánykarnak és az Ifjúsági Vegyeskarnak a tagjait. A 72 táborlakó szeptember 5-8 között, a már megszokott helyén, ismét a természeti szépségeiről híres Telkibányán, az Ifjúsági Táborban verte fel tanyáját. A legfiatalabb kórustag hét, a legidősebb pedig huszonkét éves volt – most a visszatérő egyetemisták rekordlétszámot döntöttek – 11-en csatlakoztak a máraisokhoz. A csodálatos környezet a munka mellett felhőtlen kikapcsolódást is ígért. A tábor tevékenységét négy szóval lehetne jellemezni: zene, közösség, mozgás és természet.
A kórusokra az idén is komoly felkészülést igénylő színvonalas fellépések várnak. Október közepén Havasi Veronika szervezésében a Ferencesek templomában jótékonysági hangversenyre kerül sor, melyen a kórusok neves operaénekesekkel lépnek fel. Ezt decemberben önálló adventi hangverseny követ, ezért most főleg az egyházi kórusművekre összpontosítottak. Nem csoda hát, hogy a táborlakók napi hét órát énekeltek. A felkészülés nemcsak skálázásról, hallásfejlesztésről és szólaméneklésről szólt, hanem a gyerekek megtanulták, a színpadi viselkedést, sőt, még beszédtechnikát is tanultak. A gyakorlás nagyon élvezetes, de fárasztó is volt. Mivel a közös éneklés mindig nagyon nagy energiákat tud mozgósítani, ezért a vezetők számos szabadidős programról is gondoskodtak. Gabi néni rengeteg sportjátékkal, Csilla néni pedig kézműves foglalkozással töltötte ki a próbák közötti időt. A nagydiákok igénybe vették az Aranybánya vendégház fitness részlegét is.
A település híres látnivalóiról, így a gyerekek elsétáltak a vártemplomhoz, megnézték a kopjafás temetőt, a Szent Katalin Kápolnát, gyalogoltak az Ósva-patak mentén és barangolhattak Telkibánya virágos utcácskáin is. Fő attrakció ismét az ásványmúzeum volt, ahol különböző ásványokból készült ajándéktárgyakat is vásárolhattak.
Mindennaposak voltak a jóízű esti beszélgetések, a kicsik esti meséje, az örömzene, a lámpaoltás utáni nevetgélések. Jó kis csapat gyűlt össze ismét, mindenki jól érezte magát, és nagy adag inspirációval készülhetnek az idei kihívásokra.
TM