Szomorú hírt kaptunk Magyarországról: a kassai születésű, nagy műveltségű régészről és családfakutatótól, a kassai születésű Repiszky Tamásról, akitől a szerettei és tisztelői ma délben vettek végső búcsút a pilisszentlászlói templomban. 
Repiszky Tamás másfél éve komoly műtéten esett át. Annak ellenére, hogy a beavatkozás sikeres volt, később mégis komplikációk álltak be nála, mégpedig azért, mert nem indult meg rendesen a vérkeringése. Lelkét 63 éves korában, 2022. december 7-én adta át a teremtőjének.
Portálunkon annak a beszélgetésnek a közreadásával búcsúzunk tőle, amit vele és feleségével Szvorák Katalinnal 1998-ban Szaszák György készített Kassán, a Csemadok által szervezett Kávéházi koktél elnevezésű rendezvényen.

A napsugár kishúga és párja

„Benső fénysugár ő, a napsugár kishúga“- Palotai Erzsi nevezte igen találóan így a losonci születésű Szvorák Katit, aki minekután 1981-ben megnyerte a Magyar Televízió Röpülj páva elnevezésű népdalversenyét, a népdaléneklést választotta élethivatásául. Szvorák Kati azóta több mint kétezer koncertet adott három kontinens huszonhét országában, s tizenhárom önálló hanghordozót is megjelentetett. Közvetlenül a nagysikerű első amerikai turnéjáról a minap férje, Repiszky Tamás szülővárosábn, Kassán jártak, ahol a Csemadok által szervezett Kávéházi koktélon a művészasztal vendégeiként beszélgettem velük.
Miért vártatok annyit Amerika felfedezésével?
Évek óta esedékes volt, hogy kijussunk Amerikába – mondja Kati-, csak mindig az volt a gond, hogy miként szerezzünk szponzorokat. El kell, hogy mondjam, mi ilyen ügyben viszont nem szeretünk kopogtatni, mint ahogyan pályázgatni sem. Az amerikai turném teljes költségét saját erőnkből teremtettük elő.
Végül is ki hívott meg, ki szervezte meg a turnét?
A kinti szervezést három-négy barátunk vállalta, akik egyetemi tanárok és neves zenekutatók, illetve etnomuzikológusok. Korábban Erdélyben, Moldvában együtt gyűjtöttünk, innen az ismeretség. A külföldi menedzselésemet különben a férjem végzi.
A mi külföldi turnéink alatt nem a hagyományos „szállodás, menedzseres pénzkereső
fellépéseket“kell érteni – mondja Tamás. – Persze, pénzt is keresünk, de nem ez a lényeg. A kinti élet mélységeit, teljes egészét próbáljuk megismerni és megérteni. Mindig valakinél lakunk. Reggel elviszik a gyereküket óvodába, bevásárolunk, segítünk mosogatni – tehát látjuk, hogyan él egy bajor, egy osztrák, egy spanyol, vagy egy amerikai. Hatalmas baráti körre tettünk így szert. Pilisszentlászlói otthonunkba hozzánk is évente húsz-harminc vendég érkezik a világ minden részéről. Első amerikai turnénkon különben 21 koncertet adtunk, melyből 3 volt magyar közönségnek, a többi kimondottan amerikaiaknak. Washingtontól Santa Féig, New Yorktól Los Angelesig sok helyet bejártunk, több mint 23 ezer kilométert tettünk meg Amerikában. A fellépések igen sikeresek voltak, a CD-inkből percek alatt négyszázat adtunk el. Volt hangversenyünk az amerikai magyar s az osztrák nagykövetségen is. A legnagyobb élmény talán mégis New Jerseyben volt, ahol 700 kint élő magyar jelent meg a Második magyar nemzetgyűlés 70. évfordulója alkalmából.
Tehát ahogy az lenni szokott: megint ti adtatok élményt a közönségnek, de vajon ti kaptatok-e valamit?
Nézd, mi annakidején elmentünk a Szovjetunióba is megnézni, hogy mikor dől össze – mondja Kati. – Elmentünk Amerikába is, és azt kaptuk, amit sejtettünk. Mi nem tudnánk ott élni! Megnéztük, hogy milyen a „műanyag ember“, a plasztikus étel és milyen a pénz hatalma. Amiért nálunk egy életen át küzdesz, azt ott – anyagiakban – egy-két hónap alatt megszerezheted. De ez persze nem minden. Számunkra igen fontosak az emberi kapcsolatok, s ott éppen ezzel van baj. Erre panaszkodtak azok a fiatalok is, akik jó tíz éve élnek kint. A munkahelyük remek, de hiányik nekik az európai miliő, ami valójában sokkal bensőségesebb, nem olyan rideg, mint az amerikai. Mi nem tudnánk ott élni, de jövőre megint kimegyünk, mert egyrészt Tamás kutatni akarja ott a Jászi-hagyatékot, másrészt én is szeretnék még azért néhány koncertet adni.
Tamás, te költőként indultál, de aztán mintha kiszáradt volna a tollad. Mi történt?
Legalább húsz éve tudom, hogy költő van elég. Egy rossz költővel nem akartam szaporítani a sort. Nyolcvanegyben el kellett döntenem, hogy Kati fontosabb nekem, vagy az én írói-tudományos munkásságom. Nos, Kati mellett döntöttem, de néhány dolgot azért megírtam.
Mégpedig?
Három-négy komolyabb munkát tettem le eddig az asztalra. Ezek közül a legfontosabbnak azt tartom, hogy megírtam a családtörténetünket. Bemutattam több, mint négyszáz élő és holt rokonomat, visszamenőleg az ezerhétszázas évek közepéig. A történet azzal az ősapámmal indul, aki Haydn zenekarának volt az elsőhegedűse. Jászi Oszkár révén pedig szinte a teljes második magyar reformnemzedékkel is foglalkoznom kellett, mert Ady és körének baráti társaságát alkotta az akkori monarchiabeli rokonságom. Külön feldolgoztam a képzőművészekkel való kapcsolatait, továbbá a Bartókhoz fűződő barátságát. A népi-urbánus vitát Jászi is megpróbálta elsimítani. Magyarország megújulását a harmincas években azokban az elvekben látta, amit Illyésék, Sinkáék, Veres Péterék, de legfőképpen Féja Géza képviselt. Sajnos, vágyálma, a Dunai Egyesült Államok nem valósulhatott meg, de nagyon tévednek, akik azt hiszik, hogy Jászi Oszkárnak és társaságának köszönhetően lett Trianon. A maga módján ő a végsőkig harcolt a megbékélésért. Ezért találkozott Beneštől kezdve Masarykig mindenkivel.
Kik voltak még érdekes egyéniségek ebben a családtörténetben?
Sokan – nehéz is csak úgy kiemelni valakit. Itt most megemlíthetném dédapámat, Madzsar Józsefet, aki a keresztény kurzustól az anarchizmuson, a szindikalizmuson át a kommunizmusig jutott, s hatvanévesen Kassán át kiment a nagy Szovjetorszországba, ahol harmincnyolcban Sztálin rögtön kinyíratta. Polihisztor volt. Az volt az utolsó nemzedék, mely közül valaki egyszerre lehetett szabadkőműves páholyalapító és Szabó Ervin mellett a legnagyobb magyar könyvtáros, és mellette a legjobb fogorvos, és mellette az antialkoholista mozgalom elindítója, a Magyar Polgári Radikális Párt egyik alapítója, a Társadalmi lexikon szerkesztője, egyetemi magántanár – és így tovább. De említhetném dédanyámat, Jászi Oszkár húgát, Alice-t is, aki a női testkultúrának az első megteremtője volt Magyaraországon, aki színházat is alapított, terhestornát vezetett, amiről Franciaországban és Magyarországon könyve jelent meg.
1991-ben közreadtad az Üresjáratot, Fábry Zoltán 1945-1948-ban írt naplóját, amiről nem is tudták, hogy létezik. Nyilván nem a teljes naplót jelentettétek meg…
Ami megjelent, annak a duplája van meg nálam – és még ez sem a teljes napló! A nagyszüleim és Fábry levelezéséből derült ki, még 1950-ben is utal arra, hogy még írja az Üresjáratot. Nálam a napló negyvennyolc márciusáig írt noteszlapjai vannak meg. A többi ismeretlen helyen pihen valahol. Szeretnék még ezzel a témával foglalkozni.
   Tamás csak arra vár, hogy az én pályám leáldozzon – mondja nevetve Kati, majd elkomolyodva így folytatja: Én is úgy gondolom, hogy még vagy négy-öt évig elutazgatunk ide-oda, aztán lassan visszavonulok.
   Én arról álmodozom – ismeri be Tamás -, hogy egyszer a Széchényi Könyvtárban fogok ülni, és csak a kutatómunkának szentelem az időmet. Muzeológusként különben a felvidéki középkori bányarégészettel foglalkozom.
Úgy tudom, hogy munkáidat azon az íróasztalon írod, amin annakidején Petőfi Sándor verseket írt. Ez igaz?
Kisgyerek koromtól fogva beszélő tárgyak között élek. Mindenhez fűződik valami történet. Így van ez a Petőfi-íróasztallal is. Az üknagybátyám, Tárkányi Béla József egri kanonok volt, aki papköltőként is ismert volt. Ő többször pénzzel segítette Petőfi Sándort, akivel jó barátságban volt. Petőfi elég sokat megfordult nála. 1842-ben amikor nagy hidegek voltak – három napot töltött Egerben, s ezen az íróasztalon írta a verseit. Örülök, hogy hozzám került, s hogy ezen dolgozhatok.
Én pedig azért örülök, hogy Kati és te is Tamás ilyen emberi tisztasággal válaszoltatok a kérdéseimre és ezért a közönségünk nevében is a beszgetőtársatok: Szaszák György főhajtással mond nektek köszönetet.