Kreatív központtá építik át Kassa városközpontjában a régi dohánygyár épületét. Kassa megye erre a célra az Integrált Regionális Operációs Programból közel 18 millió eurót kapott, amihez a saját forrásaiból további 1 milliót még hozzá tesz, mert a teljes átalakítás az elfogadott költségvetés szerint 19 millió euróba fog kerülni. Az építkezések kivitelezője a zsolnai Hastra Cég lesz, mellyel Kassa megye tegnap már alá is írta a szerződést.

Fontos kiemelni, hogy az átalakítási terv a régi dohánygyár épületeiből különböző funkciós egységek létrehozását adja feladatul, mégpedig azért, hogy ezeket a helységeket a jövőben a különböző egyedek önállóan használhassák. Ebben a kreatív központban nyitott munkaműhelyek, nyitott innovációs műtermek – főleg a média art és dizájn , de a vizuális művészetek számra is készülnek, jóllehet a mesterségek és a kulturális örökség terén dolgozók is helyhez jutnak majd itt. Számolnak a tetőtér fémszerkezetekkel történő átalakításával is mégpedig azért, hogy ezeket a tereket is hasznos tevékenységekre tudják majd használni. A megye illetékesei megerősítették, hogy a régi dohánygyár épületének modernizálása során ügyelni fognak azokra a kérelmekre, amelyeket a műemlékvédelem szakemberei fogalmaztak meg számukra.

/sz/