Pénzügyi helyzete stabilizálása érdekében 2021 végéig 2 500 dolgozójától kénytelen megválni a jelenleg még 12 000 embert foglalkoztató amerikai tulajdonos kezében levő kassai U.S.Steel. A sok család életében is gondot okozó bejelentést a cég honlapján maga az acélipari vállalat elnök-vezérigazgatója James F. Bruno tette közzé, aki e lépésük megtételét így indokolja:

„Erre a megfontolt döntésre elsősorban azért volt szükség, hogy megvédjük működésünket, illetve hogy konkurenciaképesek maradhassunk. Tisztában vagyunk vele, hogy ez a lépés több ezer régióbeli család életét befolyásolja, beleértve vállalatunk közvetett és közvetlen alkalmazottait. A cég jövőjének stabilitása miatt azonban kénytelenek vagyunk alkalmazkodni a kialakult helyzethez, mégpedig azért, hogy a kassai U.S.Steel ezt túlélhesse.“

 A probléma hátterében az áll, hogy Európában a környezetvédelmi törvények megszigorítása következtében az acélgyárak kiadásai megnőttek, de ezeket a piacon a termékeik értékesítéséből nem tudják fedezni, ugyanis az úgynevezett harmadik világból – ahol a kohóművek széndioxidkibocsátását nem korlátozzák – olyan olcsóbb áron érkezik acéláru a kontinensre, ami az itteni üzemek termékértékesítését nehezíti. Az európai acélgyártók szövetsége – az EUROFER szerint az acélipari krízis miatt jelenleg a kontinensen 2,6 millió közvetlen vagy közvetett munkahely van veszélyben. A problémára az EUROFER az Európai Tanács figyelmét már korábban felhívta, de a várt segítség nem érkezett meg, sőt engedélyezték öt százalékkal növelni az Európába irányuló importot.

Az acélipar helyzete sajnos az elmúlt hetekben sem javult. Az EU-n kívüli tagállamokból még több acélipari terméket lehet importálni, holott ezekre a termékekre nem vonatkoznak  a EU környezetvédelmi feltételei. Emiatt kénytelenek vagyunk csökkenteni az általunk kitermelt acél eladási árát, annak ellenére is, hogy az acél iránti kereslet egyre csökken.“ –fogalmazott a U.S.Stel elnöke, aki azt is elmondta, hogy a kiadások csökkentése érdekében számos óvintézkedést léptettek életbe. Ezek egyike volt, hogy a vas-és acélgyártás csökkentése miatt leállították a három nagyolvasztó egyikét, és a szakszervezettel kötött egyezség alapján megegyeztek a négynapos munkahét bevezetésében.

 /sz/