Az emberi érzések közül a szeretet mellett alighanem a derű az, amit leginkább óhajtunk. Ezt a derűt próbálja Rab Henrietta, a kassai Thália Színház fiatal művésznője bohócdoktorként a kórházakban még a rákos gyerekek arcára is elővarázsolni. Gyanítom, hogy ezekhez a fellépésekhez több erőforrásra van szüksége a tudásából és a tehetségéből is, mint a színpadi megjelenéshez. De hogyan kerül valaki a Piros Orr vonzásába és miért lesz valakiből bohócdoktor? – erre már tőle várom a választ.
A segíteni akarás kell, hogy ott legyen az emberben. A többi már a tehetség és a kitartás kérdése. 23 éves kortól kezdve lehet bohócdoktornak jelentkezni. A válogatók, a felvételik több szakaszból állnak. Ezekre a felvételikre külföldről is érkeznek lektorok. Azokat, akiket kiválasztottak, akikben látnak valamilyen tehetséget – további workshopokra is elviszik. Ezek többnyire Bécsben zajlanak.
Milyen feladat bohócdoktornak lenni?
Nem könnyű feladat ez, mert ugye a kórházi idegen környezetben a gyerek szorongó, ráadásul küzd a betegségével. Nekünk itt a humor segítségével kell őt megérintenünk, átvarázsolni ezt a légkört olyanná, melyben a hangulata feloldódik és elterelődik a figyelme a betegségéről.
Amikor felteszed a piros bohócorrt, azzal te is átalakulsz?
Igen. Ha már rajtam a piros orr, akkor a bohóc veszi át az irányítást. Ez is egy jellem. Nekem ekkor ebben a karakterben kell lélegeznem, gondolataimat, a mozdulataimat, a közölnivalómat kifejezni.
Miért fehér köpenyben vannak a bohócdoktorok?
Azért, hogy a fehér köpeny szindrómát ellensúlyozni tudjuk. Mert a beteg gyerekek a kórházban az orvostól először félnek. Nos, mi a mókázásainkkal ezt próbáljuk eloszlatni, megváltoztatni. Eljátsszuk az orvost is, de úgy, hogy magunkat ügyefogyottnak adjuk ki, amin nevetni lehet.
Nyilván nem könnyű megnevettetni a beteg gyereket, de számotokra az is jóleső érzés lehet, hogy a gyógyításban sajátos módon ti is részt vesztek…
Volt egy esetem, amikor a váróteremben bohócdoktorkodtunk, és váratlanul behívott a logopédiára az egyik doktornő. Egy olyan kislány volt a paciense, aki részleges mutizmusban, azaz: választott némaságban szenvedett. Ez azt jelenti, hogy miként kilépett otthonról az utcára, már nem beszélt senkivel. Nos, ennél a kislánynál a doktornő már éppen ott tartott a terápiával, hogy arra akarta rávenni, ha szóval nem is válaszol, legalább kézjellel, vagy fejbólintással jelezze az igent, vagy a nemet. Minket akkor hívott be, amikor erre sem reagált. A kollegám állatfigurákat kezdett neki rajzolni és arra kérte, hogy válassza ki, amelyik a legjobban tetszik neki. Nem akarta ezt sem, de ekkor véletlenül volt a zsebemben egy játék kisegér, amit előhúztam és a kezébe adtam. No, ezzel már rámutatott arra a rajzra, ami tetszett neki. A kollegám ezt gyurmából meg is formálta és neki adta. Ez nagy előrelépésnek számított nála. Utána kaptunk levelet a szüleitől, hogy a kislány otthon is emleget, beszél rólunk. Örömmel vettük, hogy ennek a kislánynak végül is nem kellett speciális iskolába mennie.
Alighanem a gyermek onkológiai osztályokon néztek a legnagyobb kihívások elé, ezekkel hogy birkóztok meg?
Ha hihetetlennek is tűnik, nem csak szomorúság van itt. Én ezen az osztályon tapasztalom a legeslegnagyobb pozitív energiát. Akár az orvosok, akár a nővérek, akár a szülők részéről. Ezek az energiák a tapasztalataim szerint nagyon sokat adnak a gyerekeknek. Van egy nagyon erős élményem erről az osztályról is. Egy tizenéves kislányt látogattunk meg, aki nagyon rossz állapotban volt. Nagy fájdalmai voltak, ezért erős fájdalomcsilapítókat is kapott. Ott feküdt az ágyon, nem kommunikált senkivel. Mi sem tudtuk, hogy mennyire van jelen. Muzsika-terápiával próbálkoztunk ezen az osztályon. Azt játszottuk, hogy én nagyon szeretnék bekerülni a tévébe. A kollegámtól azt a feladatot kaptam, hogy énekeljek el egy dalt. Én pedig ezt a beteg kislányt kértem meg, hogy ő legyen a zsűri, ő döntse el, hogy hány pontot érdemlek meg 1-től 10-ig. Mindnyájunk szemében az öröm csillant fel, amikor befejeztem a dalt, és ő felemelte mindkét kezét, mutatva ujjaival a 6 pontot. Ezt a mozzanatot soha sem fogom elfelejteni!
Én pedig köszönöm, hogy megosztottad portálunk olvasóival a tapasztalatidat. További sok energiát és kitartást kívánunk számodra ehhez a szép vállaláshoz!
ifj.Szaszák Gy.
