Igazi színházi ünnep volt vasárnap Kassán. A Budapesti Nemzeti Színház az 50 éves kassai Thália Színházat és annak közönségét az egykori Kassai Nemzeti Színházban – a mai Kassai Szlovák Állami Színházban -Tamási Áron Vitéz lélek című színművének előadásával  köszöntötte. Azzal a darabbal, mellyel Vidnyánszky Attila nemcsak rendezői, hanem igazgatói munkáját 2013-ban elkezdte a Budapesti Nemzeti Színházban. A hitről, az újrakezdés lehetőségéről szóló darabot a teltházas közönség hosszan tartó álló tapssal köszönte meg.

A vasárnapi események krónikájához tartozik, hogy Kassán Vidnyánszky Attila első útja Czajlik Józseffel, a kassai Thália Színház igazgatójával Kolár Péter egy hete felavatott emléktáblájához vezetett, a Csemadok Kovács utcai székházába, ahol a két intézmény igazgatója elhelyezte a tisztelet és az emlékezés koszorúit.
„Péter nagy harcos volt, nagy színházcsináló, de nem csak az, hanem a magyarság ügyének a felvállalója. Sok-sok emlék és baráti pillanat fűz hozzá. Bő másfél évtizedes ismeretségünk tele volt jobbnál jobb ügyekkel. Sok ilyen Péterre lenne szükség, mert akkor jobban állna a magyarság ügye a külhoni területeken!“- nyilatkozta portálunknak Vidnyánsky Attila.

/szaszák/